Még súlyosabb Jeremy Renner állapota, mint gondoltuk

Továbbra is az intenzív osztályon kezelik a szilveszterkor hókotrós balesetet szenvedett színészt, akinek nem csak a lába sérült meg.

Miközben az első jelentések még arról szóltak, hogy az elemekkel küzdő sztárnak a lábán ment át a jármű, olyan súlyos sérüléseket okozva, ami miatt kritikus állapotban szállítottak kórházba, most kiderült, hogy

egy mellkasi sebesülés miatt szorult műtétre.

 

Forrás: Theo Wargo / Getty Images for Disney


„Jeremy Renner mellkas- és ortopédiai sérüléseket szenvedett, és január 2-án megoperálták. A műtét után továbbra is az intenzív osztályon ápolják, állapota kritikus, de stabil” – közölte a nyilvánossággal Renner szóvivője, aki azt is elmondta, hogy a színész családja nagyon hálás a róla gondoskodó nővéreknek és orvosoknak, a mentésében résztvevő tűzoltóknak és a seriffhivatal munkatársainak, illetve a rajongóknak az együttérzésük miatt.

Időközben egyébként az is kiderült, hogy a balesetet szenvedett sztáron orvos szomszédja segített, aki elszorította Renner sérült lábát, és vele maradt a mentők érkezéséig. Beszámolók szerint a férfi ezzel megmentette a sztár életét, aki a biztonsági előírások betartása ellenére balesetezett, és hatalmas volt a vérvesztesége.


Az említett rajongókon kívül természetesen a sztárvilág is szolidaritását fejezte ki a sérülttel szemben.

„A szívem Jeremy Rennernél jár”

– írta ki például a Twitterre James Gunn, a DC élére nemrégiben kinevezett rendező, aki egy emotikonnal azt is kifejezte, hogy imádkozik a színészért.


(via Independent, Deadline)