Még Tom Hanks arca is kapott Arany Málnát

Kiosztották az év legrosszabbjainak járó díjakat, a Szöszi és Jared Leto is szégyenpadra került.

Idén a szokottnál nagyobb port kavart a híres-hírhedt Razzie, hivatalos nevén az Arany Málna-díj (azaz: Golden Raspberry Award), amelyet 1981 óta minden évben a leggagyibb filmeknek, a legrosszabb rendezőknek és a legcsapnivalóbb színészeknek osztanak ki. Történt ugyanis, hogy a díjátadó testület januárban a Tűzgyújtó 12 éves főszereplőjét, Ryan Kiera Armstrongot is jelölte az „elismerésre”.

Az internetes felháborodás után a Razzie bocsánatot kért, levette Armstrongot a szavazólapról, és a jövőre nézve 18 éves korhatárt vezetett be a jelöléseknél. Vezeklésként a Razzies saját magát tette fel a szavazólapra, Armstrong helyére, és elsöprő győzelmet aratott.

Forrás: Netflix

 

Andrew Dominik unortodox Marilyn Monroe-filmje, a Blonde (Szöszi) lett a legrosszabb film, és a legrosszabb forgatókönyv kategóriáját is megnyerte. Az Elvis két Málnát is hazavihetett, Tom Hanksnek a legrosszabb mellékszereplőnek, valamint Tom Hanksnek és latexes arcának (és a nevetséges akcentusának), mint a legrosszabb filmkombónak járó díjat. Hanks így csatlakozik azok klubjához, akik Razzie-t és Oscart is nyertek, ilyen többek közt Eddie Redmayne, Halle Berry, Jared Leto és Nicole Kidman.

Apropó Leto: a Morbius két díjat is elvitt: Adria Arjona a legrosszabb színésznőnek, Leto pedig a legrosszabb színésznek járó elismerést kapta, ami már a második Razzie-győzelme volt.

Forrás: InterCom

 

A Disney Pinokkiója, ami nem összetévesztendő Guillermo del Toro Oscar-díjas Pinokkiójával, kapta a legrosszabb remake díját, az Oscar-jelölt Colin Farrell pedig A sziget szellemeiben nyújtott alakításáért kapta a Razzie „megváltás díját”, miután 2005-ben a Nagy Sándorért a legrosszabb színésznek jelölték.

A Razzies a COVID után is maradt a virtuális formátumnál, és a győzteseket egy alig ötperces videóban jelentették be.

Legrosszabb film

Szöszi

Legrosszabb színész

Jared Leto - Morbius

Legrosszabb színésznő

Az Arany Málna a "43. Legrosszabb színésznő jelölésükért"

Razzie Megváltás Díj

Colin Farrell – A sziget szellemei

Legrosszabb mellékszereplő

Tom Hanks - Elvis

Legrosszabb női mellékszereplő

Adria Arjona - Morbius

Legrosszabb filmes kombináció

Tom Hanks és a latexes arca (és az a nevetséges akcentusa) - Elvis

Legrosszabb remake, másolat vagy folytatás

A Disney Pinokkiója

Legrosszabb rendező

Machine Gun Kelly (Colson Baker) és Mod Sun - Good Mourning

Legrosszabb forgatókönyv

Szöszi - Andrew Dominik

via: Variety