Meghalt Wolfgang Petersen, A tengeralattjáró rendezője

Németországban kezdte a pályáját, de Hollywoodban is hatalmas karriert futott be olyan filmekkel, mint a Végtelen történet, a Vírus, Az elnök különgépe és a Trója.

Kaliforniai otthonában, felesége, Maria Borgel Petersen társaságában, hasnyálmirigyrákban hunyt el 81 éves korában Wolfgang Petersen német filmrendező. A halálhírt a rendező hivatalos képviselője erősítette meg a sajtónak.

Bár az egykori NSZK-ban leforgatott korai filmjei is jelentősek az életművében, Petersen az 1981-es A tengeralattjáró (Das Boot) című filmmel robbant be a köztudatba. A Jürgen Prochnow főszereplésével leforgatott dráma egy második világháborús német tengeralattjáró kálváriájáról szólt. Hatalmas kritikai és anyagi siker volt, hat Oscar-díjra jelölték, köztük magát Wolfgang Petersent is a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyv kategóriában.

Wolfgang Petersen a 2019-es Müncheni Filmfesztiválon (forrás: Gisela Schober/Getty Images for Bavaria Film)

 

Petersen így emlékezett vissza később erre a nagy klasszikusra:

Nagyon sok rendezőnek csak egyetlen filmje van. Nekem ez volt az, ami mindent megváltoztatott, és amiről az emberek örökké beszélni fognak. Elég szerencsés vagyok, hogy nekem van egy ilyen filmem.

A tengeralattjáró sikere kövezte ki az utat Petersen első angol nyelvű filmjének, a Végtelen történet című fantasy-kalandfilmnek is, ami óriási nemzetközi siker lett (már csak a fülbemászó betétdala miatt is, ami legutóbb a Stranger Things tévésorozatban is felcsendült), és megnyitotta az ajtókat a rendező számára Hollywoodban is.

A '90-as évektől kezdve Petersen az Álomgyár színe-javával együtt forgatott. Clint Eastwooddal a Célkeresztben című izgalmas thrillert készítette el, amelyet három Oscar-díjra jelöltek, majd Dustin Hoffman és az 1995-ös Vírus következett, 1997-ben pedig Az elnök különgépe robbantott kasszát, Harrison Forddal a főszerepben.

2000-ben George Clooney-val és Mark Wahlberggel forgatta le a Viharzónát, amit 2004-ben a Trója című, történelmi háborús eposz követett. Utolsó „nagy dobása”, az 1972-es Poszeidon katasztrófa remake-je, a Poseidon című katasztrófafilm volt, de ezzel kritikai és pénzügyi szempontból is kudarcot vallott. Egy 2016-os interjúban erről így vélekedett:

Amit valószínűleg nem kellett volna leforgatnom, az a Poseidon. Akkoriban nagyon futott a szekerem... Nem kellett volna már megcsinálnom, mert ez így nem működik. Egy bizonyos ponton biztosan kudarcot vallasz.

Ezután úgy döntött, hogy 10 éves alkotói szünetet tart, és csak 2016-ban tért vissza a filmvilágba Négyen a bank ellen című német vígjátékkal.

A Twitteren az Álom doktor rendezője, Mike Flanagan is tisztelgett Wolfgang Petersen előtt:

Nagyon szomorúan hallottam, hogy Wolfgang Petersen elhunyt. Imádom A tengeralattjárót, a Célkeresztbent, a Viharzónát, a Vírust... és mindig lesz egy különleges helyet a szívemben a Végtelen történetnek. Nyugodj békében!

(via The Guardian)