Megtörte a csendet Christopher Nolan a Tenet bemutatásával kapcsolatban

Az alkotó most először beszélt arról, mit szól nagyszabású akció/sci-fije fogadtatásához.

A koronavírus világjárvánnyá eszkalálódását követően Nolan alkotása volt az egyetlen blockbuster, ami – igaz, csak nagy nehezen, három halasztást követően – eljutott a mozikba. A direktor most a Los Angeles Timesnak adott interjút, amelyben a róla szóló könyvet, a The Nolan Variationst promotálta, de természetesen rákérdeztek nála a Tenetre is. Nolan arról számolt be, hogy egyrészt nagyon örül filmje bevételi eredményének, ugyanakkor kifejezte aggodalmát azt illetően, hogy a stúdiók a nem megfelelő következtetést fogják levonni az eredményekből. „A Warner Bros. úgy döntött, kihozza a Tenetet, és odáig vagyok, hogy majdnem 350 millió dollárt csinált” – mondta a rendező.

Forrás: Tony Barson / FilmMagic / Getty Images


„De aggódom, hogy a stúdiók rossz konklúzióra jutnak a bemutatónkkal kapcsolatban, és ahelyett, hogy arra figyelnének, hol ment jól a film, és hogy tudnák ezeken a helyeken megtolni a bevételeket, inkább arra koncentrálnak,

hogy hol nem teljesítette az elvárásokat, és ezt afféle kifogásként használják majd arra, hogy a veszteségeket a Covidra fogják,

ahelyett, hogy megpróbálnának alkalmazkodni ehhez az új helyzethez, azaz valamilyen módon újjáépíteni a filmipart. Hosszú távon ugyanis a moziba járás ugyanúgy az életünk része, mint az éttermek és minden más. De jelen pillanatban mindenkinek igazodnia kell ehhez az új valósághoz” – tette hozzá.

A Tenet ugyanis a nemzetközi piacon jól teljesített (293 millió dolláros bevételre tett szert), az Egyesült Államokban azonban csalódást keltett, mindössze 20 milliós nyitó heti eredményével, amit azóta is csak 53 millió dollárra sikerült feltornázni. A stúdiók pedig ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az amerikai közönség még nem áll készen a mozikba való visszatérésre, ezért több blockbuster bemutatóját is (köztük a Nincs idő meghalni című Bond filmet vagy a Dűnét) a következő évre halasztották, más sikervárományos filmeket pedig streamelős szolgáltatásokra száműztek (például a Lelki ismereteket vagy a Roald Dahl: Boszorkányokat, amelyek csak nálunk kerülnek moziba, a legtöbb országban a Disney+-on, illetve az HBO Maxon debütáltak vagy fognak debütálni).

Forrás: Simon Shin / SOPA Images / LightRocket via Getty Images

 

Jelen állás szerint a nagy durranások közül idén már csak a Wonder Woman 1984, a Free Guy és a Halál a Níluson érkezik a mozikba világszerte, mindhárom az év utolsó hónapjában. Nolan viszont úgy gondolja, ahelyett, hogy a stúdiók reflexből a premierek elhalasztásával reagálnak, inkább azokra a területekre kéne koncentrálniuk, ahol sikeres volt a Tenet, illetve meg kéne vizsgálniuk, miért teljesített jól a film ott, ahol jól teljesített. Így ugyanis a mozik filmek nélkül maradnak, és csődbe mennek.


(via IndieWire)