Mel Gibson lesz a Mikulás, akit ki akarnak nyírni

Egy Fatman című akciókomédiában fog játszani a megszokottnál vagányabb Télapót, aki szorult helyzetbe kerül.

A sötét humorú filmben egy elhanyagolt, koravén 12 éves gyerek, Billy felbérel egy bérgyilkost, hogy ölje meg a gyerekek kedvencét, mivel csak szenet kapott tőle karácsonyra (a régi időkben a rossz gyerekek még nem virgácsot kaptak a Mikulástól, hanem szenet, nálunk is, csak itt ugye december 6-án karácsony helyett).

Gibson Mikulása azonban nem egy gyámoltalan öregapó, hanem egy keményebb figura, aki leginkább a Télapó-biznisz hanyatlásával van elfoglalva – persze egészen addig, amíg az életére nem törnek. A forgatás 2020 elején kezdődik, a havas Kanadában.

A szakáll már megvan a Télapó-jelmezhez. Forrás: Michael Tran / FilmMagic / Getty Images

 

A Fatmant saját forgatókönyve alapján Ian és Eshom Nelms rendezi, akik vígjátékot (A Waffle Street farkasa) és sötét thrillert is (Small Town Crime) dirigáltak már korábban. A rendhagyó karácsonyi film a tervek szerint a jövő évi – a fesztivállal egy időben tartandó – cannes-i Filmvásáron mutatkozik majd be.

Az utóbbi években az ázsiója visszaállításán gőzerővel munkálkodó Mel Gibsont a Fatman mellett is számos filmben láthatjuk a közeli vagy távolabbi jövőben. Jelenleg nem kevesebb mint öt projektje jár a megvalósítás valamelyik fázisában, és hosszú huzavona után a napokban végre bemutatják The Professor and the Madman című filmjét is.


(via The Hollywood Reporter)