Van olyan, hogy Jack Nicholson vagy Leonardo DiCaprio a film főszereplője, de mégsem őket szoktuk felemlegetni a mű kapcsán. Íme 9 olyan mellékszereplő, aki csak pár percet kapott, de abból a legtöbbet hozta ki!
A Grady ikrek - Ragyogás (1980)
Stanley Kubrick zseniális filmjéről természetesen elsőre Jack Nicholson őrült vigyora jut mindenkinek az eszébe, amint éppen fejszével hasogatja fel az ajtót, hogy hozzáférhessen a családjához. A másik dolog, ami rögtön beugrik a filmről, a két szőke ikerlány a folyosó végén, akik játszani hívják a főhőst, a halottakat is látó Danny Torrance-t. A Grady ikrek örökre megtalálták a helyüket a popkultúrában, akárcsak a mondat: "Gyere, játssz velünk, Danny, örökké és örökké” – a bájos kislányok ugyanis a grandiózus Overlook Hotel szellemei, akiket annak idején saját apjuk ölt meg, szintén baltával.
Koons százados / Christopher Walken - Ponyvaregény - Pulp Fiction (1994)
Koons századosnak mindössze egy jelenete van, ami megmagyarázza, hogy miért olyan fontos Butch (Bruce Willis) számára az órája, de az a jelenet felejthetetlen. Abban minden benne van, ami miatt Quentin Tarantinót annyira szeretjük: a zseniális színészválasztás, a nagyszerűen megírt szöveg és a meghökkentő, gyakran obszcén, mégis teljesen természetesnek ható részletek. Koons elmeséli, hogy az órát Butch apja bízta rá egy észak-vietnámi fogolytáborban, miután öt éven át az ánuszában rejtegette, majd két éven át ő is ugyanazt tette. Ennyi az egész, de Christopher Walken olyan elképesztő átéléssel és hitelességgel alakítja a nyilván hibbant figurát, hogy azzal elvitte a filmet. Az egész 3 perc 49 másodperc, és egy csoda.
Mark Hanna / Matthew McConaughey - A Wall Street farkasa (2013)
Mark Hanna, a menő bróker az ekkor még a helyes úton járó Jordan Belfort mentora, aki elviszi a lelkes fiatal srácot ebédelni, és egy kicsit mesél a munkáról, arról, mire figyeljen, mi a fontos és mi nem. Ez egy nyúlfarknyi jelenet, de miközben Hanna magyaráz a kezdő Belfortnak, és eközben előad egy furcsa kántálást, miközben az öklével ritmikusan ütögeti a mellkasát, sőt, a kissé zavart srácot is ráveszi, hogy csinálja ugyanezt. És ez a film legemlékezetesebb része, részben azért, mert olyan furcsa, sehová nem illő, részben azért, mert McConaughey olyan jó. Ahogy azt a színész elmesélte, az ikonikussá vált hümmögés/mormolás a szokásos bemelegítése a felvétel előtt, de Leonardo DiCapriónak annyira megtetszett a dolog, hogy rábeszélte a rendezőt, Martin Scorsesét, hogy tegyék bele a jelenetbe. És ezzel filmtörténelmet csináltak.
Lester Bangs / Philip Seymour Hoffman - Majdnem híres (2000)
Lester Bangs valós személy volt, talán a legfontosabb amerikai zenekritikus, aki a Cream és a Rolling Stone magazinnak írt, és aki alig 33 évesen halt meg túladagolásban. Ő az a pasas, aki Cameron Crowe filmjében a tizenéves William Miller (Patrick Fugit) mentora lesz, aki mindent elmond a srácnak a zenei újságírásról, és aki egyben óva is inti a fiút attól, hogy túlságosan összebarátkozzon a zenészekkel, akikről ír. És innentől kezdve minden arról szól, amit Bangs a legelején elmondott, és naná, hogy kiderül, végig igaza volt. És persze az a tény, hogy a kiégett újságírót maga Philip Seymour Hoffman alakítja, garantálja, hogy a karakter örökre emlékezetes marad.
Animal Mother / Adam Baldwin - Acéllövedék (1987)
Szokás azt mondani, hogy Kubrick zseniális munkáját R. Lee Ermey lopta el Hartman őrmester szerepében – és Ermey tényleg lenyúlta a szerepet egy másik színésztől! -, és azt is szokás mondani, hogy a film első, még a kiképzőtáborban játszódó fele az igazán jó. Szerintem nem az, és az évek során kiderült, hogy a Vietnámban játszódó második fél is van olyan jó, mint az első, nagyrészt a szövegek és a karakterek miatt. És a legjobb karakter Animal Mother, az első szakasz géppuskása, aki első blikkre egy kötekedő, mindig kanos barom. Csakhogy lassan kiderül, hogy a pasas nem csak azzal van tökéletesen tisztában, mit csinálnak ők itt, a világ másik felén – ezt egy Oppenheimer idézet is igazolja a sisakján -, de ő az osztag legbátrabb, legönfeláldozóbb tagja, ő az igazi katona, Adam Baldwin pedig tökéletes választás volt a szerepre.
Barry / Jack Black - Pop, csajok satöbbi (2000)
A Stephen Frears rendezte Nick Hornby regényadaptáció arról szól, hogy egy lemezbolt tulaja (John Cusack) felkeresi, majd újra faképnél hagyja a volt barátnőit, de az egész műsort ellopta egy ezerrel pörgő faragatlan, szókimondó köpcös figura. Ő Barry, a lemezbolt alkalmazottja, aki előszeretettel világít rá arra, hogy a vevőknek szar ízlése van, és ezt gyakran közli is velük. de munkatársát, a birkatürelmű Dicket (Todd Louiso) is szereti kioktatni. Ízlésről lehetetlen vele vitatkozni – még akkor is, ha tényleg jó az ízlése -, viszont ő legalább tud zenélni is. Jack Black akkora energiával és olyan humorral hozta a figurát, hogy azzal a saját karrierjét is beindította – és mellesleg ő is tud zenélni.
Ian Malcolm - Jeff Goldblum - Jurassic Park (1993)
Goldbum karaktere nem számított főszereplőnek az első Jurassic Parkban, a történet elsősorban Alan Grant, Elle Sattler és Hammond unokái körül forgott, de a káoszelmélettel foglalkozó matematikus alakja annyira jól sikerült, hogy a nézők kedvence lett. Ehhez persze kellett Goldblum és az ő veleszületett menősége és cinizmusa, mert ugyebár a filmbeli matematikusok alapjáratból ritkán dögösek, és a folytatásra az általa játszott örökké szkeptikus, de mindig akcióra kész Ian Malcolm a főhősök közé került, és Jeff Goldblum fizetése is a többszöröse lett, teljesen jogosan.
Bill Lumbergh / Gary Cole - Hivatali patkányok (1999)
Lumbergh hősünk (Ron Livingston) főnöke, aki mindenkire rengeteg extra munkát tol, bár őt magát sosem látjuk dolgozni. Csak a kávésbögréjéből kortyolgat, és másokat cseszeget, különösen egy Milton nevű szerencsétlent szeret szívatni, akit végül már ingyen dolgoztat. Lumbergh élvezi, ha másokat csicskáztathat. Ehhez adjuk hozzá igazán tenyérbemászó beszédmódját és külsejét, ami mindent felvonultat, ami az idegesítő vezető sajátja, a vékony aranykeretes szemüveg, az ing, aminek más színű a gallérja, mint maga az ing és végül a nadrágtartóhoz passzoló nyakkendő, ami szerintem emberiesség elleni bűn. És lehet, hogy Gary Cole nem a legjobb színész a világon – ő lett később az Ananász expressz (2008) főgonosza -, de a figura annyira zseniálisan lett kitalálva, hogy visz mindent.
Mr. Chow / Ken Jeong - Másnaposok (2009)
Ami azt illeti, a dél-koreai származású Ken Jeong, aki az orvosi pályát hagyta ott a színészetért, az első Másnaposok film stáblistáján nem szerepel túl előkelő helyen, nincs is túl sok játékideje. A főhősék autójának csomagtartójából kerül elő tök meztelenül, egy feszítővassal hadonászva. Aztán újra találkozunk vele, amikor kiderül, hogy lenyúlták a pénzét, és azt állítja, nála van az elveszett haverjuk, ami mellesleg nem igaz. Ennyi volt Chow szerepe, de Jeong annyira jól hozta a kokainfüggő, talán meleg, de egészen biztosan hibbant, morbid humorú kínai gengsztert, hogy az igazi közönségkedvenc lett, a két folyatásban pedig már ő is főszereplőnek számított.
