Mert egy elemzés szerint a Bruce Willis- és Tom Hanks-típusú magányos hősök kora lejárt, és eljött a pankrátorvilágból érkező, vicces izomkolosszusok ideje.
A filmsztárok mára kihaltak, állítja a BBC szerzője a napokban megjelent hosszú elemzésnek legelső sorában. Erős kijelentésnek hathat, de tény, hogy ma már tényleg nem beszélhetünk olyan klasszikus mozisztárokról, mint amilyenek Bruce Willis, Tom Hanks vagy Will Smith voltak a fénykorukban, akiknek a '90-es években még elég volt rátenni az arcát a plakátokra, és már özönlöttek is a mozikba a nézők. A 2010-es évek óta ugyanis a hollywoodi filmstúdiók már nem sztárokban gondolkodnak, hanem olyan franchise-okban, ahol teljesen lényegtelen szempont, ki van épp Batman álarca alatt, vagy ki lóbálja Luke Skywalker fénykardját. A 2010-es évek 50 legnagyobb bevételt kaszáló filmje vagy remake volt, vagy egy már meglévő franchise aktuális része - miközben a '90-es évekkel azért még bőven fel lehetett kerülni a toplistákra eredeti ötletekkel is. Egyetlen olyan ember van, aki a BBC munkatársa szerint nem illik bele ebbe a trendbe: Dwayne „The Rock” Johnson.
Dwayne Johnson a pályafutását a WWE (World Wrestling Entertainment) pankrátoraként kezdte, aztán az ezredforduló környékén átigazolt a filmiparba. Első mozifilmje a 2001-es A múmia visszatér volt, a 2002-es A Skorpiókirály főszerepéért pedig rögtön 5,5 millió dolláros „kezdőfizetést” kapott. Az Amazonas kincse idején már 12,5 millió volt a sztárgázsija, ez pedig azóta 20 millióra hízott a 2017-es Jumanji: Vár a dzsungel óta. Az idén mozikba kerülő Dzsungeltúra című Disney-filmben egy kedélyes hajóskapitányt alakít, jövőre saját szuperhősfilmje is lesz Black Adam címmel, és bár a Halálos iramban 9-ből kimaradt, nagy valószínűséggel ő (és Jason Statham) viszi tovább a közkedvelt autós akciószéria Hobbs & Shaw alcímű spin offját.
A Szikla elképesztő népszerűsége ráadásul magával hozta a többi ismert pankrátor színészi sikereit is. Egykori kollégája, Dave Bautista a Marvel-filmek után olyan grandiózus sci-fikben kapott szerepet, mint a Szárnyas fejvadász 2049 és az új Dűne, John Cenát pedig (akivel a Szikla nem egyszer összecsapott a ringben) szintén sorban hívják a legkülönfélébb vígjátékokba és akciófilmekbe. No persze a három pankrátorból lett hollywoodi sztár nem előzmények nélkül való: kicsiben ugyanezt már a legendás Hulk Hogan is megcsinálta a '80-as és a '90-es években (igaz, ő a Rocky 3 után jobbára csak B-kategóriás filmekben és valóságshow-kban tűnt fel). A Szikla, Bautista és Cena triója viszont alighanem azért hihetetlenül népszerű manapság, mert jóval korábban felismerték azt, hogy a befeszített muszklik mellett humor is kell a hollywoodi boldoguláshoz – míg például a korábbi generációba tartozó nagy példaképeik, az Arnold Schwarzenegger- és Sylvester Stallone-típusú izomkolosszusok csak akkor döbbentek rá ugyanerre, amikor az akciósztár kultuszuknak és az egyszemélyes hadsereges filmeknek már kezdett bealkonyulni.
Ahogy arra Christina Newland filmkritikus egy esszégyűjteményben nemrégiben rámutatott: a pankráció a jellegéből adódóan kiváló „keltetője” lett mostanra a Hollywoodban is nagy karriert befutó, vicces izompacsirtának, hiszen a ringben elcsattanó pofonok és eltúlzott rohamozások már eleve rajzfilmszerűek. Elvégre a legnépszerűbb pankrátornak mindig is rendelkeznie kellett az exhibicionizmus és a látványos izomzat mellett némi öniróniával és színészi vénával is. De tudniuk kell rögtönözni is, ha a nézőknek épp nem tetszik, amit látnak, hiszen egy pankrátornak első sorban a közönség szórakoztatása a legfontosabb feladata, és nem a muszklik táncoltatása. Hollywoodban pedig mostanság lényegében pontosan ugyanez a sztárpankrátorok dolga, csak itt alkalmasint már nem a szorító körül ülő tomboló közönség és a tévénézők drukkolnak nekik, hanem filmrajongók milliói a nagyvilágban. (via BBC)
