Mila Kunis elmagyarázta, miért mondta régebben, hogy orosz származású

Eddig kényelemből orosz származásúnak mondta magát, mert korábban nem tudták az amerikaiak, hol van Ukrajna. Büszke ukrán származására.

Mila Kunis Miriam Markovna Kunis néven született az ukrajnai Csernyivciben, és hétéves volt, mikor családjával – zsidók lévén jórészt a Szovjetunióban igen erős antiszemitizmus miatt – Los Angelesbe költözött. A színésznővel Maria Shriver készített interjút a Conversations Above the Noise című műsorban, ahol Kunis elmondta, hogy olyannyira Los Angeles-inek érzi magát, hogy annak ellenére, hogy közeli barátai élnek Ukrajnában, és férjével, Ashton Kutcherrel többször is ellátogattak oda, lényegtelennek tartotta ukrán gyökereit.

Fotó: Michael Kovac/Getty Images for Acura

 

A műsorban elmondta, hogy amikor az emberek megkérdezték tőle, honnan származik, azt mondta, hogy "számos okból" orosz. Így folytatta:

Az egyik az, hogy amikor az Államokba jöttem, és azt mondtam az embereknek, hogy Ukrajnából származom, az első kérdés az volt, hogy "Hol van Ukrajna?" Aztán el kellett magyaráznom Ukrajnát és azt, hogy hol van a térképen, én pedig azt gondoltam: "Jaj, ez fárasztó".

Később rájött, hogy egyszerűbb, ha azt mondja, Oroszországból származik, úgyis mindenki tudja, hol van. Aztán minden megváltozott számára, amikor Oroszország megszállta Ukrajnát.

Ez megtörténik, és nem tudom kifejezni vagy megmagyarázni, hogy mi tört rám, de hirtelen úgy éreztem, hogy "Ó, Istenem, úgy érzem, mintha a szívem egy részét kitépték volna. 


Megfogadta, hogy soha többé nem mondja azt, hogy orosz származású.

A pokolba is, nem, én Ukrajnából jöttem!

 

Kunis és Kutcher egyébként több mint 17 millió dollárt gyűjtött az orosz-ukrán konfliktus áldozatainak megsegítésére. A múlt héten a pár bejelentette, hogy 3 millió dollárig  kiegészítik az adományokat, hogy segítsenek humanitárius segélyt nyújtani az ukrán menekülteknek. Kunis egy videós felhívásban azt mondta, hogy "nincs helye ezen a világon az emberiség elleni ilyen igazságtalan támadásnak".

(Forrás: Independent)