Milliárdos támogatást szavazott meg a Filmalap

Több filmes is örülhet karácsonykor – köztük a Testről és lélekről és a készülő Hunyadi-film rendezője.

A Testről és lélekről című legutóbbi rendezésével Oscar-díjra jelölt és a Berlinále Arany Medvéjével kitüntetett Enyedi Ildikó Füst Milán világhírű regénye, a Feleségem története alapján készülő alkotásának gyártására egymilliárd forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság.

Léa Seydoux. Forrás: Oleg Nikishin / Epsilon/Getty Images

 

Az európai koprodukcióban, azaz az Inforg-M&M Film vezetésével német, olasz és francia partnerekkel, a német-francia Arte és az olasz RAI televíziók, valamint az Eurimages 500 ezer eurós támogatásával készülő film forgatása tavasszal kezdődik. A filmben Lizzyt, Störr kapitány feleségét a francia világsztár, Léa Seydoux alakítja. A kapitány szerepében Anders Baasmo Christiansen norvég színész lesz látható.

A Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi film, Az utolsó bástya gyártás-előkészítését 156 millió forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság. A történelmi film a magyar történelem egyik legfényesebb korszakában, a sorsdöntő nándorfehérvári diadal idején játszódik. Az alkotók (Ferenczy Gábor és Tőzsér Attila producerek, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró és Szász János rendező) a vár hősi védőinek kívánnak méltó emléket állítani. A készülő film látványos, megrázó és felemelő történetével az alkotói szándék szerint széles közönséget, minden generációt meg fog szólítani itthon és külföldön egyaránt.

Kubala László. Forrás: FC Barcelona

 

A Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi határozatával három forgatókönyv végleges változatát fogadta el: Herendi Gábor Toxikoma, Császi Ádám Holtverseny és Kocsis Tibor Kubala című filmtervét. Az Új Eldorádó és a Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmeket jegyző Kocsis Tibor új filmterve a futballtörténelem legendás és világhírű alakja, Kubala László kalandos életének állít emléket.


(via Magyar Nemzeti Filmalap)