Milyen lett volna A bárányok hallgatnak Sean Connery-val?

A héten hunyt el A bárányok hallgatnak rendezője Jonathan Demme. Kiderült, hogy először nem Anthony Hopkinsnak szánta Hannibal Lecter karakterét.

Jonathan Demme, a kult-thriller rendezőjének első választása Hannibal Lecter szerepére Sean Connery volt, aki azért utasította vissza az ajánlatot, mert túl visszataszítónak találta. Tetszett neki a sztori, de annyira undorodott a karaktertől, hogy mégsem vállalta el - írta meg az Independent.

Anthony Hopkins élete egyik legjobb alakítását nyújtotta az filmtörténet egyik legrémisztőbb filmjében: Hannibal Lecter, a vérszomjas, pszichopata pszichiátert hátborzongató nyugalommal és rendkívüli intelligenciával ábrázolta, játékáért a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat is elnyerte. Ez bizonyos szempontból rekordnak számít, hiszen Hopkins mindössze húsz percet szerepel a filmben, mégis főszereplőként kapta meg az elismerést.

És az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ő volt a rendező a második választása: csak akkor kapta meg olvasásra a forgatókönyvet, amikor Sean Connery visszautasította a karakter eljátszását. A téma annak kapcsán került elő, hogy Jonathan Demme 73 éves korában, ezen a héten hunyt el. Még ő nyilatkozta régebben a Deadline-nak a film szereplőválasztásáról, hogy a lelke mélyén örült is, hogy nem vállalta el Connery a szerepet, mert nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy valóban illik-e Connery a szerephez.

„Mindenki nagyon tisztelte Hopkinst – emlékezett vissza a rendező – de mindenki magának akarta a szerepet: Dustin Hoffmantól elkezdve Morgan Freemanig. Nagy volt az érdeklődés.”

„Sean Connery volt a másik, akiről azt gondoltam, lenyűgöző lenne a szerepben. Connery-ben megvan az a kegyetlen intelligencia és az erős fizikum. Imádom Tony Hopkinst, de Sean Connery is nagyszerű lett volna."


Szóval kereskedelmi szempontok alapján – abban az időben Connery nagyon felkapott volt – először neki küldtük el a forgatókönyvet. Hamarosan meg is kaptuk a választ, miszerint azt gondolja, hogy undorító, és ne is álmodjunk róla, hogy eljátssza. Nagyszerű, akkor most már mehetünk Tony Hopkinshoz.”

A rendező korábban beszélt az első olvasópróbáról Hopkins-szal: „Minden fejes ott volt. Volt valami szikra a levegőben attól, amit Hopkins csinált. Rátalált magában Lecterre, és emlékszem, ahogy előadta az utolsó sort. A teremben néma csend volt. A producerem, Kenny Utt egészen halkan azt mondta, Oh... igen!”

Azt gondoltam, hogy ez lesz a legijesztőbb film, meg akartam csinálni. Egy Psycho-kaliberű, kib*szottul rémisztő mozit akartam.