Mindössze 19 évesen halt meg az egykori gyerekszínész

Matthew Mindler a 2010-es években több produkcióban is szerepelt (például A lökött tesóban, Paul Rudd-dal). Először eltűntként keresték, de azóta megtalálták a holttestét.

A pennsylvaniai Millersville University augusztus 26-án tett közzé egy felhívást, amelyben eltűnt személyként keresik Mindlert, aki az egyetem elsőévese volt, és kedden éjjel veszett nyoma. Szombaton sajnos már arról adtak hírt, hogy megtalálták a 19 éves fiú holttestét.


Mindler testét egy Manor Township nevű közeli kisvárosban találták meg, de egyelőre semmi közelebbit nem lehet tudni halálának okáról. Az ügyben még nyomoznak a hatóságok.

Matthew Mindler 2009-ben szerepelt az As the World Turns című szappanoperában, majd volt egy Frequency című rövidfilmje 2013-ban; 2016-ban pedig egy Chad: An American Boy című tévéfilmben tűnt fel.

Mindler és Paul Rudd A lökött tesó díszbemutatóján. Forrás: Dimitrios Kambouris / WireImage / Getty Images


Leghíresebb szerepét a 2011-es, Paul Rudd, Elizabeth Banks és Zooey Deschanel főszereplésével készült A lökött tesó című vígjátékban alakította.


(via Uproxx)