Nagy kár volt pont ezt a sofőrt hívni

Itt a Denzel Washington-féle A Védelmező 2. új előzetese!

Augusztus 16-án mutatják be a magyar mozik

az első folytatást, amelyben a sztár pályája során szerepet vállal:

A Védelmező 2-t az első rész direktora, Antoine Fuqua rendezi, Washington pedig ismét a visszavonult CIA-st, Robert McCallt hozza.

Némi változás ugyanakkor, hogy hősünk ezúttal már nem barkácsbolti dolgozóként, hanem sofőrként próbál szerencsét a civil életben, ám ez csak addig megy neki, amíg nem szembesül valami igazságtalansággal, hiszen azt azonnal megtorolja.

McCall tehát sofőrként sem riad vissza egy kis önbíráskodástól: a film most nyilvánosságra hozott második előzetesében azt láthatjuk, hogy véres bosszút áll egy csapat yuppie-n, akik kihasználtak egy fiatal lányt.

Mivel az egész trailert erre a közjátékra húzták fel, olyan, mintha egy másik filmhez készült volna, hiszen A Védelmező 2. első előzetesében még azt láthattuk, hogy McCall egy eltűnt kislány után nyomoz, akit az Államokból Törökországba hurcoltak. Az a momentum azonban itt is felbukkan, hogy megölik a főhős barátját, a Melissa Leo általa alakított Susan Plummert, akinek a halála természetesen szintén bosszúért kiált – igazán kíváncsiak vagyunk, hogy erre a fordulatra a film hányadik percében kerül sor, mert így elsőre ordas nagy spoilernek tűnik...


(via Deadline)