Nem fogod elhinni, milyen szerepet kapott meg majdnem a Szikla!

  • PORT.hu

A végül Tom Cruise által eljátszott Jack Reacher után újabb szerepről derült ki, hogy eredetileg a pankrátorból lett színész, Dwayne Johnson szerette volna megformálni.

Egészen hihetetlen, de annak idején majdnem a Szikla lett Willy Wonka a Tim Burton által rendezett 2005-ös Charlie és a csokigyárban. Mint az közismert, a csokigyáras Wonkát végül Johnny Depp játszotta el, és hát ha valakire, Johnsonra aztán sosem gondoltunk volna mint esélyesre. De a dologról most maga a sztár rántotta le a leplet egy Instagram-bejegyzésben.

A képmegosztó oldalra a Szikla az 1971-es Willy Wonka és a csokigyár című klasszikusból rakott ki egy részletet a napokban, alatta pedig elmesélte, hogy ez az egyik kedvenc filmje, és aznap reggel megmutatta a gyerekeinek is. A lényeg azonban csak ezután következett. „Íme egy menő sztori: még a 2000-es évek elején Tim Burton, az ikonikus rendező elgondolkozott rajta, hogy én játsszam Willy Wonkát a remake-ben, a Charlie és a csokigyárban. Emlékszem, másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy »te jó ég, összejött«.

De ez még sok évvel ezelőtt volt, amikor épp csak elkezdtem a pályát Hollywoodban, szóval nem volt sem igazi színészi tapasztalatom, sem olyan potenciálom, ami box office sikert ért volna. Szóval a szerepet természetesen nem én kaptam, hanem Johnny Depp, aki akkoriban a világ legnagyobb sztárja volt. A többi pedig már történelem” – írja Dwayne „The Rock” Johnson.

„A tény viszont, hogy Timnek egyáltalán az eszébe jutottam (bár biztos vagyok benne, hogy mindez csak 7 másodpercig tartott), nagyon sokat jelentett a számomra,

hiszen még a nagy kiugrás előtt álltam, és senki sem tudta, mit tartogat számomra a jövő” – tette hozzá a sztár, aki a bejegyzés végén a „NagyBarnaKopaszTetováltWonka” hashtaggel látta el a szöveget. Az biztos, hogy a kopasz akciósztár nem semmi Willy Wonka lett volna!


(via NME)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu