Nem lesz Z világháború 2., sem új Péntek 13.

Sokáig halasztgatták a folytatásokat, de úgy tűnik, egyikből sem lesz semmi.

Ugyan belső források az állítják, hogy csak eltolták a folytatásokat, de a Paramount mindkettőt törölte a naptárából, így elég valószínűnek tűnik, hogy egyiket sem akarják leforgatni. Pedig a Z világháború újabb fejezetén már a bemutató után elkezdtek dolgozni,  már a rendezője is megvolt J. A. Bayona személyében (Szólít a szörny, Árvaház), de ő egy évnyi lassú vacakolás után végül otthagyta a produkciót. (Ez imdb-n jelenleg David Fincher van rendezőként feltüntetve.) A Péntek 13. reboot folytatását eredetileg 2015-ben mutatták volna be, majd a sorozatos halasztások után idén október 13-ra jegyezték be, történetesen egy pénteki napra. És most úgy tűnik, egyikből sem lesz semmi, mert a stúdió csak nyomós okkal szokott eltüntetni filmeket a várható bemutatók listájáról.

Aki nem olvasta az itthon is megjelent Z világháború könyveredetijét, bánhatja. Max Brooks fiktív riportkönyve, ami a zombivírus kitörése után elharapódzó katasztrófát rekonstruálja szépen fokozatosan tárja fel az eseményeket, globálisakat és egyéni tragédiákat egyaránt, olykor elborzasztó, máskor megrázó jeleneteket mutat be, és amikor már azt hinnénk, nem lehet fokozni, Brooks megteszi, méghozzá roppant eredeti módon.

Ehhez képest a film finoman szólva is egy lebutított vacak lett. Noha az utolsó harmada a forgatás bénázásai miatti kényszerűségből meglepően jól sikerült, a film történetét nagyjából így lehetne összefoglalni:

BRAD PITT!!!!!!!!!!!!!!!

 

A Péntek 13-ról nem is beszélve, ami nagyjából nyolcszor több folytatást ért meg, mint amire szüksége lett volna a világnak, hiszen a hokimaszkos melák semmi mást nem csinált, csak kényelmes tempóban végiggyalogolt tizenegy filmet (a Sikoly elején is azért ölték meg szegény Drew Barrymore-t, mert rossz választ adott arra, hogy ki gyilkolt a sorozat első részében), és mindenkit kinyírt, aki épp a közelben volt, kiváltképp hiányosan öltözött lányokat. A sokáig halasztgatott folytatás a legutóbbi, 2009-es rebooté lett volna.

Mit is mondhatnánk erre?

Hála a jó égnek.

(via Slashfilm)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu