Nézd meg a fekvőtámaszozó Ben Afflecket!

Addig is, amíg a koronavírus miatt áll az új Batman film forgatása, nosztalgiázzunk egy kicsit ezzel a Batman Superman ellen forgatásán készült videóval!

Affleck a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala és Az Igazság Ligája című filmekben formálta meg Batman alias Bruce Wayne karakterét. Úgy volt, hogy lesz egy általa rendezett Batman film is, de a Warner és a DC végül ehelyett a Robert Pattinson főszereplésével Matt Reeves rendezésében készülő mozival viszi tovább a franchise-t.

A The Batman az eddigi tervek szerint 2021. június 25-én került volna az amerikai mozikba, de – mint minden produkciónak napjainkban, ennek is – leállt a forgatása. Még nem tudni, hogy ez befolyásolja-e a premierdátumot. Mindez azonban egy cseppet sem aggasztja Zack Snydert, a Batman Superman ellen rendezőjét, aki folyamatosan rak fel képeket és videókat a netre a 2016-os film forgatásáról.

Legutóbb egy rövidke, alig 20 másodperces felvételt rakott ki a Veróra „ez felbecsülhetetlen” kommenttel, amin azt láthatjuk, hogy Ben Affleck az elég súlyosnak tűnő Batman jelmezben zöld háttér előtt lenyom egy pár fekvőtámaszt, miközben a direktor a háttérből biztatja. Habár a DC képregények adaptációjában való részvétel sem Snyder, sem a színész számára nem volt éppen sikertörténet, a jelek szerint legalább a forgatáson jó hangulat uralkodott.

Affleck egyébként fizikailag elképesztő formába hozta magát a Batman filmek forgatására, így nem csoda, hogy könnyedén lenyomja a fekvőket még a nehéz kosztümben is. A ScreenRant szerint volt egy vicces évődés a forgatáson a direktor és a sztár között, melynek értelmében a színésznek le kellett nyomnia húsz fekvőtámaszt. Az erről készült felvétellel pedig Snyder egyúttal azoknak is visszavágott, akik azt hangoztatták, hogy a szuperhősruha túl merevre sikerült.


(via ScreenRant)