Nézd meg Natalie Portmant popdívaként!

Kijött egy videoklip a Vox Lux című filmhez, amelyben a sztár a Sia által írt csodás dalt énekli.

December 7-én mutatták be az amerikai mozik Portman új filmjét, a színészként ismert Brady Corbet új alkotását, amely egy popdíva felemelkedéséről szól. A Celeste nevű fiatal amerikai lány 1999-ben egy iskolai lövöldözés súlyosan megsebesült túlélőjeként írt traumadalával kezdi énekesnői karrierjét, majd a jelenben már globális szupersztárként láthatjuk viszont harmincas évei elején.

A filmhez Sia komponálta a betétdalokat, köztük a katartikus legelső számot, a Wrapped Upot, amit Celeste a sztori szerint még törékeny tinédzserként írt kórházi ágyán a nővére társaságában, hogy az áldozatokra emlékező gyertyagyújtós esten elénekelhesse. A december 14-én megjelenő filmzenelemezt beharangozandó Sia pár napja kirakta a dal hivatalos klipjét a YouTube-csatornájára.

Habár a Vox Lux eddig pozitív kritikákat kapott, az alkotóknak vélhetően hatalmas csalódást jelent, hogy a nemrég kezdődő díjszezonban nem jelölték semmilyen díjra – pedig Portman állítólag élete alakítását nyújtja benne. A filmben rajta kívül játszik még többek közt Jude Law, Willem Dafoe és Jennifer Ehle.

Az Open Air Rádió cikkére kattintva meghallgathatjuk a Wrapped Up teljes hosszúságú, négy és fél perces albumverzióját is, a film egy másik betétdalát, illetve több más anyagot Natalie Portmannel. A Vox Lux magyarországi premierjéről sajnos egyelőre nem tudni semmit.


(via Open Air Rádió)