Ryan Gosling nem csak hivatalosan is a legjobb pasi ma Hollywoodban, hanem az első ember is, aki a Holdra lépett, és az ekkoriban olyan elképesztően nagy dolog volt, hogy sokan még ma sem hiszik el!
Amikor megtörtént események alapján készült filmet nézünk, könnyen azt gondolhatjuk, hogy nincs itt miért izgulni, mert tudjuk a végeredményt, ebben az esetben azt, hogy az amerikaiaknak az oroszokat megelőzve sikerült embert küldeniük a Holdra, akit aztán sikerült is visszahozni. Ez nekünk ma már csak egy lábjegyzet a rég lecsengett hidegháború történetében, de akkor az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket, amelyek még ma is rejtenek izgalmakat. Ez utóbbit egyenesen Ryan Gosling garantálja nekünk a First Man életrajzi filmben, aminek most jött ki az első előzetese.
Természetesen Gosling játssza az Első Embert a Holdon, vagyis Neil Armstrongot, és a rendező nem más, mint Damien Chazelle, akivel már az elképesztően sikeres Kaliforniai álomban is együtt dolgoztak. A film azonban, legalábbis az előzetes szerint, nem a sikerekkel foglalkozik, hanem a nehézségekkel, a leküzdendő akadályokkal és a kudarcokkal. Amikből a jelek szerint akadt jó pár, és az embernek az az érzése, hogy ezek az asztronauták egész konkrétan arra számítottak, hogy soha nem térnek vissza az űrből, ha egyáltalán eljutnak odáig. Ami hoz magával egy egészséges adag fekete humort, és felszállás előtt az űrhajósok még arra gondolnak, egy svájci bicska ezért jól jönne. A különböző meghibásodások, robbanások és halál közeli élmények adják a látnivaló zömét, illetve azt, ahogy az Armstrong család is csak arra tud gondolni, mi lesz, ha nem jön vissza. És ez eléggé megviseli a kedves nejét, akit az a Claire Foy alakít, akit pár napja az új A tetovált lány film előzetesében láthattuk Lisbeth Salanderként, vagyis nála is zajlik az élet.
Érdekes Goslingot ezúttal nem sármőrként, hanem a becsületes amerikai hazafi megtestesítőjeként látni, mosolytalanul, előnytelen frizurával, örökké rágódva – a repülőmérnöki végzettségű Armstrong nem csak űrhajós volt, de fejlesztő is, - de az ő karizmája így is átjön. És Foyon kívül ott lesz mellette egy rakás igazi sztár, hogy újra életet leheljenek az Apollo 11 1969. júliusi küldetésébe, olyanok, mint Kyle Chandler, Ciarán Hinds, Jason Clarke, Corey Stoll, Patrick Fugit vagy Shea Whigham. A film jelentős részét IMAX kamerákkal vették fel, másokat viszont hagyományos formátumban, amit Chazelle így magyaráz: „El akartuk mesélni az emberiség történetének egyik legnagyobb hatású kalandját, de szerettük volna, ha ennek az alapját a főhős életének mindennapjai szolgálta volna.” A filmet 2018. október 12-én mutatják be, és a készítői biztosan bosszankodtak, hogy Milos Forman annak idején lenyúlta előlük az Ember a Holdon címet. A legvégére pedig itt egy kép az igazi Neil Armstrongról, csak úgy, összehasonlításként.