Az unatkozó, finoman, de egyértelműen elnyomott háziasszony válasza a problémáira: lenyelni mindent, ami lemegy, és azt is, ami nem. És ezt értsük szó szerint. Haley Bennett jutalomjátéka VOD platformon nézhető.
Ez az a film, aminek már megkaptam a meghívót a sajtóvetítésére, benne volt a naptárban, majd jött a rendelkezés, nincs több mozi. El is könyveltem, hogy ki tudja, meddig várhatunk, míg végre levetítik Carlo Mirabella-Davis (The Swell Season) bizarr, de megannyi fesztiválon zajos sikert arató munkáját, ám a hazai forgalmazó, az ADS Service gondolt egyet, és elindította saját video-on-demand platformját, ahol már magyar szinkronnal nézhetjük meg a Nyelést. Érdemes volt bepótolni a mulasztást.
A Nyelés ugyanis egészen különös, semmihez sem hasonlító produkció a megszállottságról, az alá- és fölérendeltségről, a bűntudatról és az eltemetett bűnökről. Mondhatnánk, hogy feminista pszichodrámáról van szó, de akkor a félreolvasók zöme itt és most kilépne a cikkből, így maradjunk annál, hogy merész kísérleti elgondolásról beszélünk. Ami rendszerint a független produkciókra jellemző, és bár a Nyelés független gyártás – értsd, nem valamelyik nagy stúdió rendelte meg - korántsem olcsó amatőrmunka, főszereplője és egyik executive producere pedig a mostanában nagyon is felkapott Haley Bennett (A Védelmező, A hét mesterlövész, A lány a vonaton). Ő Hunter, a csinos szőke lány, aki jóképű, dúsgazdag ügyvéd férjével (Austin Stowell) boldogan él. Férje kinevezés előtt áll, és hamarosan kiderül, jön az első baba is, Hunternek csak annyi dolga van, hogy szépítgesse új, a folyóra néző, kívül-belül lenyűgöző házukat, amíg férje munkában van. Még szép, hogy boldogtalan.
Hunter válasza a bezártságra, a tétlenségre és főleg arra, hogy csak mutatós kellékként funkcionál, a kényszerű nyelés, és most ne kezdjen senki fantáziálni: apró tárgyakat erőltet le a torkán. Üveggolyókat, rajzszögeket, fémcsavarokat, ceruzaelemeket, netán egész injekciós tűket. És ezt nekünk is néznünk kell, ami pontosan olyan rémes, mint ahogy az hangzik, de nem kell ezt nonstop bámulnunk – akkor a film „fogyaszthatatlanná” válna, megvan a megfelelő üteme és dramaturgiai indokoltsága. És mindenkit megnyugtatunk: nem arról van szó, nem az a film mondanivalója, hogy milyen rémes egy gazdag ember dologtalan feleségének lenni, a Nyelés teljesen máshová fut ki, és ebben csak közvetett szerepe van a nyelésnek, az csak egyfajta katalizátor. És ez menti meg a filmet attól, hogy öncélúvá váljon, hogy ne arról szóljon a dolog, hogy sajnáljuk szegény luxusháztartásbelit.
A Nyelés lényege pontosan a szerepek felcserélődése, a főhősnő karakterének változása, és Haley Bennett számára ez igazi jutalomjáték. Az író-rendező Carlo Mirabella-Davis bemutatkozó nagyjátékfilmjét egyes kritikusok már most az év egyik legjobbjának nevezik, mások David Fincher műveihez hasonlítják, és valóban nagy sikerrel vetítették a Tribeca Filmfesztiválon, a Fantastic Festen, a Fantasia Fesztiválon és Sitgesben - vagyis elsősorban tematikus rendezvényeken, mivel műfajilag horror-drámaként jegyzik. Én nem nevezném horrornak, még akkor sem, ha vannak olyan jelenetei, amikre jobban összeszorult a gyomrom, mint az elmúlt félév szinte bármelyik horrorfilmjét nézve. És azt se feledjük el, hogy a film gyönyörűen néz ki, ami nem csak egyfajta mutatós háttér, hanem a történet alapozása is egyben.
És honnan vehette a rendező az ihletet: Cindy Sherman amerikai fényképésznő Untitled Film Stills című, 1977 és 1980 között készített, nagy visszhangot kiváltó fotósorozata kifejezetten a nemi szerepekkel foglalkozott, azzal, mit várnak el mások egy fiatal nőtől. És Sherman, aki önmagát fotózta, pontosan úgy nézett ott ki, mint Haley Bennett itt, aki nem véletlenül visel csak olyan ruhákat, amiket mintha a 60-as, 70-es években készítettek volna.
Értékelés: 7/8
