Ő lesz Dóra, a felfedező

Megvan, ki játssza a hátizsákos kislányt a népszerű animációs sorozat élőszereplős filmverziójában.

A Nickelodeon gyerekszériája alapján James Bobin (Da Ali G Show, Slágermájerek, Muppets, Alice Tükörországban) rendezésében készül nagyjátékfilmes változat, amit a tervek szerint 2019. augusztus 2-án mutatnak be az amerikai mozik. A film főszerepét pedig az alkotók stílszerűen egy Nickelodeon-sztárra bízzák.

I can put my hair up now?!

Isabela (@isabelamoner) által megosztott bejegyzés,

A Dora the Explorerben Isabela Moner lesz a tinédzserkorú címszereplő, aki a sztori szerint a nagyvárosba költözik – természetesen hűséges kis társával, Csizivel, a kismajommal együtt –, hogy onnan kezdve unokatesójával, Diegóval éljen.

Monert többek közt a 100 dolog a gimi előtt című Nickelodeon-sorozatból és a Transformers: Az utolsó lovagból ismerhetjük, de szinkronizált a Dóra, a felfedező folytatásaként készült Dóra és barátai című animációs szériában is.

Az eredeti Dóra, a felfedező. Forrás: port

 

„Megtiszteltetésnek érzem, és nagyon izgalmasnak találom, hogy én kelthetem életre Dórát, hiszen ezt a műsort néztem egész gyerekkoromban.

Számomra, különösen mint latin nő számára, Dóra mindig is egy csodálatos példakép volt:

egy erős, kalandvágyó és tréfás kedvű lány. Alig várom, hogy felvehessem a hátizsákját, és nekivágjak a következő kalandjának!” – nyilatkozta a 16 éves színésznő.


(via Digital Spy)