A 2016-os Zombiexpressz folytatása kicsit vérszegény lett, ami egy horrornál nem is kicsi gond, de a folytatás hoz annyi energiát, hogy a kipusztult Koreába visszatérő hőseinknek drukkolni tudjunk.
Még 2016-ban volt elképesztő siker a zombiapokalipszist egy expresszvonaton lefuttató dél-koreai horror, a Vonat Busanba - Zombi expressz – hozzánk két évvel később jutott el -, ami azért működött annyira jól, mert teljesen reális volt. Már amennyire egy zombijárvány és a hozzátartozó tomboló, villámgyors élőhalottak életszerűek, de a film dermesztő hitelességgel mutatta be, mit tennének teljesen átlagos emberek egy hasonló helyzetben, a dramaturgiát pedig csúcsra járatta azzal, hogy mindezt egy vonat és utasainak szűk keresztmetszetén keresztül láthattuk. Bár a rendező, Sang-ho Yeon ugyanaz, és a zombik is megmaradtak, a hitelességnek és a szűk keresztmetszetnek búcsút inthetünk, ami nem jelenti azt, hogy a film nem élvezhető.
Négy évvel járunk a zombijárvány kitörése után, Dél-Korea gyakorlatilag elpusztult – ami elég pesszimista egy dél-koreai filmtől, amiben Észak-Korea, hála a határzárnak épségben megmaradt -, és a félszigetet karantén alá vették. Aki megmenekült, köztük Jung-seok (Dong-won Gang), aki a járvány kitörésekor elvesztette családját, a bevándorlók keserű kenyerét eszi, ő speciel Hongkongban. Itt keresi meg egy nap pár rosszarcú helyi tag, hogy hozzon már el nekik egy Szöulban felejtett teherautót, és a benne lévő 25 millió dollárnyi pénzt, cserébe megkapja az összeg felét, amiből új életet kezdhet. Így hát Jung-seok és három társa hazatér, abban bízva, hogy a zombik éjszaka nem nagyon látnak, és azzal nincs is gond, hogy a teherautót megtalálják, a problémát az jelenti, hogy valaki váratlanul megvilágítja a környéket, az élőhalottak pedig támadásba lendülnek. Merthogy van néhány élő is még a romvárosban, és nem mindegyikük barátságos.
Innentől kezdve a Peninsula: Holtak szigete (2020) a posztapokaliptikus túlélőfilmek talaján mozog, ha nem is túl magabiztosan, de legalább gyorsan. Előkerül egy banda, vagy a fene se tudja, valamiféle túlélő fegyveres társaság, akik gladiátorviadalokat rendeznek emberek és zombik között, és előkerül egy rátermett kis család is, anyuka, két kislány és a nagypapa, akik már kitanulták ezt az új életet. Ők a folytatás új játékosai, őket mozgatja a rendező, aki időnként elfeledkezik az odakint toporgó zombikról, pedig mégiscsak ők lennének a fő látványosság. És azzal semmi baj nincs, hogy a film sokban hajaz a Menekülés New Yorkból (1981) történetére, a gond inkább az, hogy nem tudja ezt a közeget elég izgalmasan vagy elég szórakoztatóan ábrázolni. Nem is igazán tudja eldönteni, hogy ez most vicces vagy véres legyen, és sokszor esik a két szék közé. A túlélő család jól ki lett találva - bár láttunk már hasonlókat nem is egyszer -, de a gazfickók egyszerűen nem sikerültek.
Kicsit olyanok, mintha egy Mad Max paródiából léptek volna ki, paródiának viszont nem elég viccesek, pedig elég sok időt töltünk velük, hogy ez az apróság számítson. És ezzel sokat veszít a film mind a súlyából, mind a komolyan vehetőségéből, és az akció is jócskán lelassul. Aztán persze felgyorsul, ami jó, és kapunk pár tényleg velőtrázó autósüldözést is, amiben a zombik rendre a tekebábuk szerepét kapják, és akad némi jellegzetes távol-keleti szentimentalizmus, de a recept alapvetően jó, az első rész pedig hagyott annyit maga után, hogy ne lehessen elrontani a folytatást. Aminek jó eséllyel már nem lesz újabb folytatása, mert nem marad elvarratlan szál, és őszintén szólva, az első résszel ellentétben a Peninsula nem is kiált a folytatás után. És egy kis kukacoskodás a végére, itt nincs semmilyen sziget, akármit is állít a magyar cím, Dél-Korea egy félszigeten található, ami egy hosszú földnyelv.
Értékelés: 7/10
