Pierce Brosnan ezt a szerepet azért veszítette el, mert túl jóképű volt hozzá

  • PORT

A színész a bizonyíték arra, hogy a szép külső nem minden esetben előnyös.

Pierce Brosnan négy filmen keresztül alakította a híres 007-es ügynököt, James Bondot, de emellett számos más jelentős alkotásban is láthattuk az elmúlt évtizedekben. Van azonban egy szerep, ami nem lett az övé, ugyanis túl jól nézett ki hozzá.

1987-ben jelent meg A holtak című film, amelyet John Huston rendezett. A forgatókönyvet a fia, Tony írta, míg a lánya, Anjelica főszerepet játszott benne.  Ez James Joyce azonos című novellájának adaptációja, amely először 1914-ben jelent meg a Dublini emberekben utolsó történetként.

Papíron Pierce Brosnan tökéletes lett volna a projektben. A történet a 20. század fordulóján játszódik Írországban. A sztori egy dublini karácsony utáni vacsoráról szól, ahol a vendégek beszélgetnek, nosztalgiáznak, zenélnek. A hazafelé vezető úton kiderül, hogy a feleség, Gretta egy régi, tragikusan fiatalon meghalt szerelme miatt lett szomorú. A férj, Gabriel ekkor döbben rá, mennyire törékeny az élet, és milyen kicsit ismeri a saját felesége múltját.

Azt nem tudni, hogy a népszerű színész melyik karaktert szerette volna megformálni, de valószínűleg valamelyik fiatal, nőtlen férfit alakította volna a vacsorapartin, mivel a főszerephez túl fiatal volt. Ez volt egyébként John Huston utolsó filmje, és Brosnan nagyon bánja, hogy sosem dolgozhatott együtt a rendezővel. 

A ma már 72 éves színész elmondta, hogy amikor a direktor meglátta őt a meghallgatáson szimplán ennyit mondott:

Túl jóképű! Túl jóképű!

Így végül pedig Brosnan nem is kapott szerepet A holtakban. 

Ez is érdekelhet!

Pierce Brosnan elárulta, milyennek kell lennie szerinte a következő James Bondnak

Pierce Brosnan szerint nem kell változtatni azon, ami jól működik.

Tovább

Forrás: Far Out Magazine