Mi van akkor, ha a lélek csak akkor válhat szabaddá, ha az őt megkötő porhüvely teljesen elporlad? És honnan tudjuk, mikor és hogyan porlad el? Ezt a morbid, mégis mély gondolatot járhatjuk körbe.
Ez a film valamiért nem jutott el a magyar mozikba, pedig el kellett volna jutnia. Bár maga a produkció amerikai, a főszerepét egy magyar színész játssza, ráadásul nem akárki, hanem évtizedek óta az egyetlen Oscar-díjas nagyjátékfilmünk, a Saul fia arca, Röhrig Géza. És nem csak azért írom úgy, hogy „arca”, hogy ne bonyolódjak szóismétlésbe, hanem azért, mert Röhrig elképesztően kifejező arca, masszív jelenléte nélkül nem, vagy csak negyed annyira működött volna az a film. A Porrá című fekete komédiába oltott dráma esetében is ugyanez a helyzet, pedig teljesen másról van szó - viszont most megnézhetjük az HBO-n.
A New Yorkban élő, mélyen vallásos Shmuel (Röhrig Géza) egyszerűen képtelen szembenézni felesége halálával. Furcsa, majdnem katatón állapotba kerül, környezete nem tud mit kezdeni vele, ő pedig mindenáron választ akar találni egy kérdésre. Mikor lesz szabad felesége lelke? Merthogy a vallás úgy tanítja, a lélek teljesen csak akkor lehet szabad, ha a test teljesen elporlad. De mikor porlad el teljesen, és mi a jócskán eufemisztikus porladás, hogyan zajlik? Erre keresi a választ szegény Shmuel először egy temetkezési vállalatnál, ahonnan gyorsan el is hajtják, majd a helyi főiskola biológia tanszékén. És itt, egy kissé lerobbant professzor (Matthew Broderick), ahelyett, hogy elzavarná a búsba, belemegy a dologba, magyarázni, majd illusztrálni kezd. Kiderül, az emberi test sokban hasonlít a disznó testére: csontozat, tömeg, zsírarány, szőrzet és egyebek szempontjából, és hősünk, aki mindent szó szerint vesz, máris kerít egy disznótetemet, hogy azon figyelhessék meg a rothadás folyamatát.
Mindez sokkal bizarrabb, mint azt a fentebb leírtak érzékeltették, és a zenészből rendezővé avanzsált Shawn Snyder első nagyjátékfilmje vékony jégen táncol. Az emberi test szentsége, a halál utáni test méltósága komoly dolog, sőt, Snyder azonban mindig öt centire marad attól, hogy amit csinál, bárki számára bántó, netán szentségtörés legyen. Vékony jégen táncol azért is, mert ortodox zsidó hőse nem lehet karikatúra, nem figurázhat ki egy vallást és közösséget, noha hőse maga igenis megsérti saját vallása előírásait – ahogy azt ő is elmondja, nem is kérhetné egy tudós tanácsát ebben a témában, és ez csak egy, az áthágott törvények tucatjából -, és mégsem válik nevetségessé. És ez itt a trükk: a Porrá időnként hihetetlenül vicces, időnként már-már horrorisztikusan meghökkentő, mégis egy rendkívül személyes és érzékeny dráma adja a gerincét.
Egy olyan embert látunk, akit gyakorlatilag lebénít a gyász, akin a saját közössége már nem tud segíteni, saját gyerekei azt hiszik, megszállta egy dibuk, egy kóbor szellem, és csak akkor találhat vissza önmagához, ha átlépi saját határait, saját vallása előírásait. És gyászolni is csak így tud, mert a gyász ott van a legnevetségesebb jelenetekben is, ugyanakkor, és ez egy újabb zseniális húzás a rendezőtől, ez a gyász nem húz le minket, nem árnyékol be mindent. És ezért fontos, Röhrig Géza arca, mert ahhoz, hogy ezt az abszurd keveréket a maga megannyi érzékeny pontjával el lehessen adni, kell egy hiteles arc egy tulajdonképpen csak vázlatként létező karakterhez. Mert Shmuelt csak a gyászán keresztül ismerjük meg, ahogy a biológiaprofesszort is csak segítőként – bár róla többet is elárulhattak volna. Broderick persze rutinos komikus, Röhrig pedig nem az, de halálkomoly ábrázatával, kissé éneklő hangjával mégis nagyon szórakoztató – igaz, az HBO-n a szinkronban más magyar hangját kapta a karakter -, de nem az a fontos, hogy szórakoztató legyen, hanem az, hogy súlya legyen.
Jó lett volna a hazai mozikban is látni Röhriget és ezt a filmet, bár megértem, hogy erre a témára nem minden hazai forgalmazó kapta fel a fejét.
Értékelés: 9/10
