Rekordot döntött Adam Sandler Oscar-gyanús filmje

Már írtunk róla, hogy a szakma az Uncut Gemsben Oscar-esélyesnek gondolja az eddig komikusként ismert színész alakítását. A jelek szerint a közönséget is nagyon érdekli a komoly Sandler.

Korábban többször írtunk róla, hogy a suttyó vígjátékairól ismert komikus olyan, rendkívül ritka komoly és/vagy fajsúlyos szerepei után, mint a Kótyagos szerelem, az Üres város vagy a Ki nevet a végén?, ismét elvállalt egy súlyos filmdrámát, amelyben kimagasló alakítást nyújt: ez az Uncut Gems, a két művészfilmes alkotó, Benny és Josh Safdie új rendezése.

A film egy New York gyémántnegyedében tevékenykedő ékszerészről szól, aki kockázatos szakmája mellett is szeret kockáztatni, és meglehetősen nagy tétekben fogad sportversenyekre. Egy nap azonban köt egy őrült fogadást, és ezután minden összeomlik: a hitelezői a pénzüket követelik, hősünknek pedig ezenkívül az üzleti és családi problémák között is egyensúlyoznia kell.

Ahogy arról már beszámoltunk, az Uncut Gemst imádja a szakma és a kritika, hiszen jelenleg is 93 százalékon áll a Rotten Tomatoes nevű kritikaösszesítő oldalon (de volt már száz százalékos is), a főszereplő Adam Sandler pedig meglepetésre elnyerte a National Board of Review díját, ami arról (is) nevezetes, hogy ennek a trófeának az adott évi nyertesét az elmúlt tíz évben nyolc alkalommal is Oscar-díjra jelölték – a film pedig ezen felül 16 győzelemmel és 53 jelöléssel büszkélkedhet.

A jelek szerint pedig a közönséget is érdekli a Safdie testvérek thrillerében komolykodó Sandler, hiszen ez lett az alkotást forgalmazó független cég, az A24 eddigi legjobban nyitó produkciója. Az Uncut Gems múlt szerdai amerikai bemutatója óta

öt nap alatt nem várt 18,8 millió dollárt szedett össze hazájában (ezzel a forgalmazó korábbi sikerét, a 11 milliót összekalapozó Fehér éjszakákat nyomta le), ami azt jelenti, hogy észak-amerikai jegybevétele már 20 millión is túl jár (mivel korábban volt már egy limitált mozis premierje),

ami nagyon jó eredménynek számít egy független filmtől. Ha ez így megy tovább, az Uncut Gems könnyedén túlszárnyalhatja az A24 korábbi két legsikeresebb bemutatóját, a világszerte 79,3 millió dollárt szerzett Örökséget és a Lady Birdöt (78,9 millió) is.


(via Variety)