Minden sikeres csodagyerek mögött áll egy megszállott szülő. A Venus és Serena Williams, a teniszcsillag nővérek apjának szerepében Will Smith nyújt Oscar-gyanús alakítást.
„Az év szülője” díjra aligha pályázhat az, aki a saját lányán vagy fián keresztül akarja beteljesíteni megvalósulatlan gyerekkori álmait. Abban persze semmi kivetnivaló nincs, ha szeretnénk, hogy utódaink többre vigyék, mint mi, de manapság már nem ildomos pályát választani a gyerek helyett. Jogosan merül fel a kérdés, hogy milyen apa az, aki már azelőtt megszabja a lányai életútját, hogy megszülettek volna?
Látnok, zseni, és példakép
– de persze csak akkor, ha igazán jól csinálja. Mint Polgár László, aki elhatározta, hogy lányaiból sakkmestereket nevel, és pedagógiai kísérlete pontosan úgy sikerült, ahogy eltervezte. Zsuzsa és Zsófia nemzetközi nagymesterek lettek, Polgár Judit pedig mind a mai napig a valaha élt legjobb női sakkozónak számít.
Polgárékról egyelőre még nem készült nagyjátékfilm, de a Williams család hasonlóan inspiráló története szerencsére megkapta méltó filmes feldolgozását. Richard Williams is pontosan tudta, milyen sorsot szán a lányainak:
már születésük előtt készített egy 85 oldalas tervet arról, hogyan fog teniszbajnokot faragni belőlük.
Venus és Serena ötévesek voltak, amikor először adott ütőt a kezükbe, később pedig személyesen járta ki, hogy a lehető legjobb edzők foglalkozzanak velük. A többi sporttörténelem: mindkét lány olimpiai bajnok és világelső lett, Serena pedig eredményei alapján minden idők legjobb női teniszezőjének számít.
Aki csak a pályán aratott győzelmeiket ismeri, akár azt is gondolhatja, hogy nincs itt semmi látnivaló. Két szuper tehetséges lány végigverte a világot, ami dicséretes sportteljesítmény, de hol itt a dráma, a konfliktus és a katarzis? Miért üljünk be egy olyan filmre, amelynek már tudjuk a végét, és mi a garancia rá, hogy hiteles és izgalmas sztorit látunk, nem pedig azt, ahogy a művet producerként is jegyző Williams nővérek szobrot emelnek saját zsenialitásuknak?
A válasz az apa valóban lenyűgöző karakterében keresendő, aki jóval ellentmondásosabb figura annál, mint amilyennek utólag, az elért sikerek dicsfényében tűnik – és a Richard király nem is titkolja el,
milyen kevés választja el a látnoki zsenit a teljes családját a saját vágyai szolgálatába állító zsarnoktól.
Richard Williams ugyanis megszállott, makacs és a végletekig önfejű, ezért is képes az akaratát tűzön-vízen át érvényesíteni; de eljön az a pont, ami után kontrollmániája már kártékonnyá válik, és módszerei is megkérdőjeleződnek.
A Richard király egyik nagy bravúrja, hogy a címszereplő izgalmas ambivalenciáját majdnem végig megőrzi, a másik pedig, hogy eléri: úgy izguljunk a család sikeréért, mintha nem ismernénk az elkerülhetetlen happy endet. A film a felszínen az unásig ismert amerikai mítoszt mondja fel, vagyis hogy végtelen akarattal és kitartással a legmélyebbről is fel lehet jutni a csúcsra, de az üzenetet itt hitelesíti, hogy a sztori szinte minden apró részlete követi a valóságot.
Richard papa valóban Compton közepén, egy nyilvános teniszpályán kezdte el oktatni a lányait, tényleg saját készítésű edzésvideókkal házalta végig a gazdag fehérek teniszklubjait, a dialógusok egy része pedig (a YouTube-on is elérhető) korabeli interjúkból származik. A főszerepet alakító Will Smith is gondosan tanulmányozta az igazi Williams sajátos beszédstílusát és testtartását,
(Más kérdés, hogy alkatilag Idris Elbához jobban passzolna a szerep, és Oscar-esélyes alakítást hozott volna ő is.)
A Williams család története persze jóval többről szól a sportsikereknél, és a Richard király is több puszta sportfilmnél.
Venusnak és Serenának fekete kislányokként kellett érvényesülniük egy hagyományosan „fehér” sportban, tudván, hogy nemcsak saját magukat, de a fekete közösséget is képviselik majd, akár vállalják ezt a missziót, akár nem. Könnyű lenne népnevelő célzattal kioktatni a közönséget, és a faji egyenlőtlenségeket jelölni ki főgonoszként, de Reinaldo Marcus Green filmje ennél szerencsére komplexebb képet közvetít. A Richard király nem hallgatja el, milyen keservesen nehéz hátrányos helyzetből érvényesülni, de közben a címszereplő álláspontjával is azonosul: miszerint az áldozati pózba való belekényelmesedés helyett kőkemény munkával ki lehet törni a gettóból, vagy legalábbis érdemes megpróbálni.
Arról nyilván nem beszél, hogy az akarat nem mindig elég, bárkiből azért nem válhat világelső teniszbajnok, de mi más is lehetne a vállalása egy hollywoodi életrajzi filmnek, mint hogy elhitesse: a lehetetlen lehetséges? A Richard király olyan meggyőző erővel hirdeti ezt az állítást, hogy amíg nézzük, eszünkbe sem jut kételkedni.
És ahogy Serena és Venus sikerei hátrányos helyzetű gyerekek sokaságát inspirálták és inspirálják arra, hogy nekik is sikerülhet, úgy a Richard király is hitet és erőt adhat az álmodozóknak.
A PORT.hu zenés műsora, a SZESSÖN e heti vendége a Nem akarok beleszólni trió egyik frontembere, Fancsikai Eszter, aki a YouTube-ról úgy lehet ismerős mint Vegamama. Most megmutatta, hogy mit tud a dobok mögött.
