Robert Downey Jr. visszatér a Marvel-univerzumba!

  • Szűcs Gyula / PORT.hu

De nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk... Spoilerveszély, ne olvasd el a cikket, ha még nem láttad a Bosszúállók: Végjátékot!

V I G Y Á Z A T  S P O I L E R V E S Z É L Y ! ! !

Ezt a cikket tényleg csak azok olvassák el, akik már látták a lassan fél éve mozikban futó Bosszúállók: Végjátékot. Azt a filmet, amiben a Marvel úgymond nyugdíjazta Amerika Kapitányt és végső búcsút vett Vasembertől – vagyis Chris Evans és Robert Downey Jr. már nem lesz benne az elkövetkezendő évek szuperhősös blockbustereiben. Eddig legalábbis így tudtuk, most viszont egy stúdióközeli forrástól úgy tudni, Robert Downey Jr.-nak továbbra is munkát adna a Marvel:

Tony Stark mesterséges intelligenciaként továbbra is jelen lenne a történetfolyamban! Olyannyira, hogy ő tanítja majd ki a repkedő páncélok használatára az új Vasembert, Ironheartot a karakter saját tévésorozatában, ami szokás szerint az ellen-Netflixnek szánt Disney+ csatornán lesz látható!

A mesterséges intelligencia hangját természetesen Robert Downey Jr. kölcsönözné majd. No de ki az az Ironheart? Nem más, mint Riri Williams, aki zseni tinilányként már a világ legmenőbb tech egyetemére, a Massachusetts Institute of Technologyra jár, és amíg az évfolyamtársai buliznak, ő Vasember-páncélt barkácsol az alagsorban. A karakter 2016-ban került be a Marvel képregényes kánonjába, felrobbantva ezzel a fél internetet, és az Invicible Iron Man kérpegények lapjain valóban egy hologram Tony Starktól tanulta ki a szuperhősmesterség csínját-bínját, mivel az igazi Tony nyomtalanul eltűnt.

A Marvel egyelőre nem kommentálta az Ironheart tévésorozattal kapcsolatos pletykákat, és nem reagált a Robert Downey Jr. visszatérését firtató kérdésekre sem. Az viszont biztos, hogy nem ő lenne az első Marvel-sztár, aki a Disney+ elindulása után sorozatban bukkanna fel: Michael B. Jordan (Erik Killmonger) és Jeff Goldblum (a Nagymester) benne lesznek például az alternatív Marvel-sztorikat bemutató What If? animációs sorozatban.

De Tom Hiddleston (Loki) is saját spin off sorozatot kap Loki címmel, Vanda (Elizabeth Olsen) és Vízió (Paul Bettany) pedig a VandaVision című szériában tér vissza, ami a látszólag békés '60-as években, egy amerikai kertvárosi házban játszódik, ám valószínűleg ez egy bizarr, mesterséges világ lesz, amit a Vörös Boszorkány valóságtorzító képessége hozott létre, így feldolgozva a Vízió halála miatti gyászt. Saját Disney+ tévésorozatot kap a fentiek mellett Moon Knight, a női Hulk és Kamela Khan, azaz Ms. Marvel is. (via Independent)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu