Reisz Gábor a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan után ismét azokkal foglalkozik, akik a legjobban foglalkoztatják, az őt elhagyó lányokkal. Meg a múlt nagy kérdéseivel, a barátsággal, és teszi mindezt frappánsan, elegánsan.
Senki nem tud úgy frappáns, hihetetlenül kreatív és rendkívül kifejező montázst csinálni, mint Reisz Gábor, aki fél percbe vagy hatvan beállítást, harminc helyszínt, két szereplőn negyvenöt különböző ruhát, arckifejezést és életérzést tud összesűríteni. És kis hazánkban senki sem tudja úgy megrajzolni az intellektuális érzelmi nyomort, mint ő. És bár az „érzelmi nyomor” aligha a legjobb hívószó arra, hogy bárkit is becsábítson a moziba, nála furcsa módon mégis azzá lesz, amit mi sem bizonyít jobbam, mint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014) látványos sikere. És új filmje is ugyanott kezdődik, ahol a másik: hősünket elhagyta egy Szép Arcú Lány, ő pedig képtelen ezt feldolgozni.
Reisz filmjeiben az a legfurcsább, hogy mások esetében egy ilyen sztoritól sikítva rohannék ki a moziból, és persze utálnám az önsajnálatában fetrengő főhőst, akit jelen esetben ráadásként maga a rendező alakít, kicsit sportosabb, közép-európai Woody Allenként. Reisz azonban képes annyi többletjelentéssel, stílussal és főleg bájjal megtölteni saját történetét, merthogy itt nyilvánvalóan saját magáról beszél, még akkor is, ha a név történetesen Merthner Tamás, hogy nem csak elnézünk mindent neki, hanem szeretjük is érte, amivel ő az esetek többségében nem is él vissza. Más kérdés, hogy következő munkájában kivel akar majd foglalkozni, de minek foglalkozzunk most a távoli jövővel! És megismerjük a fiktív (vagy sem) Merthner Tamás életét visszamenőleg is, a Rossz versek ugyanis több idősíkon mozog, családregény ugyanazon szereplők múltbéli kiadásaiban, a szerelmet és a művészetet felfedező Tamás gyerek, kistini és tinédzser verziójával, akinek ott van biztos háttérként Apa (Kovács Zsolt) és Anya (Takács Katalin), illetve Vali (Monori Lili), a megértő nagynéni.
És ott vannak az első szerelmek, elrontott ismerkedés, illetve újra és újra az a Szép Arcú Lány (Nagy Katica), aki ott maradt Párizsban, és aki már rég túllépett rajta. Mindig előkerül egy lány, kicsit másként, szőkén, barnán, józanul, részegen, és mindig kicsit ugyanúgy, mert Tamás nem is rájuk vágyik, hanem magára a szerelemre. Ami persze ordas nagy közhely, és mi láthatjuk, hogyan nő fel ezen a közhelyen – "A szerelem egy csoda, ami sosem múlik el!" -, és hogyan képes végül elrendezni dolgait önmagában. Mint egy terápia során, csak ő maga a saját terapeutája, pontosabban maga a film, és egy kicsit mi is azzal, hogy megnézzük, meghallgatjuk, megértjük – vagy ha nem is értjük meg, jól szórakozunk rajta.
Mert a jó önsajnálat kellő önirónival és humorral jár, rálátással az ember valós helyzetére, még akkor is, ha ez nem mindig jár tettekkel is. Vagy nem mindig időben és jókor, de ez már egy másik kérdés, mert Reisz itt nem csak önmagáról beszél, hanem a rendszerváltás utáni időkről is, a társadalom változásáról is, anélkül, hogy politizálna, és teszi ezt újra elképesztő stílusérzékkel és megengedéssel. Látjuk például, ahogy a magyarkodó apuka ott áll Antall József első demokratikusan megválasztott miniszterelnök beszédén, míg kisfia egyszerűen kidől, vagy a hőségtől, vagy a semmitmondó frázisoktól, látjuk a családi veszekedéseket, a haverok zavaros, indulatos eszmefuttatásait a közállapotokról.
Ennél azonban sokkal jobban érdekli rendező/főszereplő hősünket néhány fontos vagy nem fontos múltbéli epizód, az, hogyan szerzett Apa olyan nagy karácsonyfát, miért hasonlít Arany János Sztálinra, volt-e levendula a mezőn egy kedves emlékben vagy milyen volt a rettegett számtek tanárnő. És nem minden csak érdekesség, vicces kis anekdota, sőt, a legtöbb szívmelengető emlék, együtt pedig nem egy klasszikus értelemben vett történet, hanem egy hatalmas, a teljes játékidőt kitevő nagy, színes, múltidéző montázs, és mint írtuk, ennek Reisz Gábor a specialistája. És majd' elfelejtettem, Hajdu Szabolcs lenyomja élete legviccesebb mellékszerepét énekkart is vezető tesitanárként.
Értékelés: 8/10
