Saját apja gyilkolta meg Judith Barsi gyerekszínészt

Ismerd meg a magyar származású Barsi életét, aki a tragikus sorsú hollywoodi gyereksztárok sorát gyarapította.

Judith Barsi ötévesen kezdte a szakmát, és sokakkal ellentétben az ő problémáit nem a szórakoztatóipar, hanem saját apja, József Barsi okozta, aki

verbálisan és fizikailag is folyamatosan bántalmazta a lányát.


Az 1978-ban született kis Barsi először reklámfilmekben szerepelt, majd tévésorozatokban és filmekben is szerepet kapott. Egyik legemlékezetesebb megjelenése az Alkonyzóna egyik 1985-ös, Need to Know című epizódjában volt, ahol remekül bizonyította született tehetségét.

Ezt követően a gyerekszínész olyan keresetté vált (játszott többek közt a Remington Steele-ben, a Cheersben, a Szerelemhajóban, az Egy kórház magánéletében vagy A cápa bosszújában), hogy sokkal többet keresett a szüleinél – az ő gázsijából fizették például a család új otthonát.

A kislány tehetséges volt a szinkronban is: utolsó munkája a Charlie – Minden kutya a mennybe jut című 1989-es animációs film volt,

ami már 1988-ban, mindössze 10 éves korában bekövetkezett halála után jött ki.

Judith Barsi (jobb szélen) a Growing Pains című sorozatban. Forrás: ABC Photo Archives / Disney General Entertainment Content via Getty Images


Annak ellenére, hogy ő volt a családfenntartó, alkoholista apja folyamatosan bántalmazta mind a gyereket, mind az anyát, Máriát, akiknek mindkettejüknek konkrét halálos fenyegetéseket kellett átélniük.

A férfi egy alkalommal például fejbe dobta a lányát egy serpenyővel, máskor pedig kést tartott a torkához.

Mária Barsi ennek ellenére sem akart eljárást indítani a férje ellen: inkább úgy döntött, hogy elválik tőle, és lányával biztonságos helyre költöznek. A nő azonban sajnos végül elkésett a jól hangzó tervvel. Hiába küszködött addigra Judith Barsi számos mentális betegséggel és viselkedészavarral (például tépkedte a saját haját), az asszony a kegyetlen férfitól való félelmében mindig elodázta a költözést.

Utolsó heteiben a család egy barátja szerint a kis Barsi folyamatosan olyasmiket mondogatott, hogy fél hazamenni, mert az apja minden nap iszik, és meg akarja ölni az anyját. Végül 1988. július 27-én megtalálták mindhármuk holttestét, miután két nappal korábban József Barsi úgy döntött, megöli magát, és magával viszi feleségét és lányát is.

Ugyanazzal a fegyverrel végzett ágyban fekvő gyermekével és feleségével, végül a garázsban saját magával is.


(via Far Out Magazine)