Az amerikai történelem egyik ikonikus pillanata – és tragikus mozzanata – Saigon eleste volt, amikor helikoptereken próbálták menekíteni az amerikai állampolgárokat és az összeomlott rendszer híveit. A kétségbeesett, megvadult tömegben teljes volt a káosz, és valami kísértetiesen hasonló zajlott le Kabul feladásakor is 2021-ben - volt, aki repülőgép-futóműbe kapaszkodva próbált menekülni  -, azzal a különbséggel, hogy ennek a kimenekítésnek voltak magyar résztvevői is. Az ő valóban hősies erőfeszítésüknek emel kalapot a Dyga Zsombor rendezte Sárkányok Kabul felett című magyar háborús „akciódráma” is, de mivel nem dokumentum-, hanem játékfilmről van szó, akadnak itt teljesen fiktív szálak is.

Amikor az amerikaiak úgy döntöttek, hogy feladják a rendkívül költséges és már nem sok sikerrel kecsegtető afganisztáni megszállást/felszabadítást, a velük együttműködő afgánokra és családjukra nem sok jó várt. Ugyanez volt igaz a magyar békefenntartóknak és a követségnek dolgozó helyiekre, illetve az itt tartózkodó magyar állampolgárokra és azok családjára, így a honvédség neki is állt a kimenekítésük megszervezésének. Bár az evakuálás elvileg a tálibok jóváhagyásával történt – viszonzásként övék lett a rengeteg ott maradt felszerelés és haditechnika -, így is hajmeresztő feladatnak tűnt. Pláne úgy, hogy menet közben más országok is segítséget kértek polgáraik kimenekítésére, de végül sikerült 540 embert, köztük 180 gyereket kihozni az afgán fővárosból. Amihez a filmben jár egy szerelmi szál is, mert az egyik, korábban itt egy „turnust” letudó, közben megsebesülő hadnagy (Jászberényi Gábor) mindenáron meg akarja menteni azt a magyar orvosnőt  (Mészáros Blanka), akibe annak idején beleszeretett, és akinek sikerült felbosszantania a tálibokat.

És aki az egyetlen ember Afganisztánban, akinek nincs mobiltelefonja, és aki nem szereti követni az utasításokat, ezért picit nehéz megmenteni. Sebaj, itt jön be A Sólyom végveszélyben (2001) vonal, amit a címben sejttettünk.

Bár szigorú, de igazságos parancsnoka (Borovics Tamás) elsőre szigorúan megtiltotta, hadnagyunk mégis engedélyt kap egy privát mentőakcióra a falakon kívül, Dyga Zsombor rendező és Dobos Tamás operatőr így

megidézheti a mogadishui csata Ridley Scott-féle verziójának éjszakai jeleneteit.

Nem annyira profin, mint Scott mester tette, de tisztességesen, átláthatóan, bár a végét azért kissé összecsapták, de az vesse rájuk az első követ, aki még nem másolta le ezt a tényleg remek háborús remekművet. És most kicsit viccelek is meg nem is, mert A Sólyom végveszélyben tényleg van olyan etalon, ahonnan érdemes meríteni, és ebben nem Dygáék voltak az elsők. A szerelmi szálat sem lihegték túl, legfeljebb annyiban, hogy az orvosnő által magával hurcolt kislány cukiskodása és értetlenkedése azért kicsit irritáló. Nem a gyerekszereplőt akarom bántani, ő azt csinálta, amit kértek tőle, és valószínűleg ennek a karakternek a pontos helyét és jelenlétének érzelmi többletét volt a legnehezebb belőni. Nem teljesen sikerült.

A Nagy Film-szavazás: tovább szűkült a lista, íme a 20 film, ami kiesett

A múlt héten újabb húsz film esett ki a versenyből a szavazataitok alapján.

Tovább

Van egy másik gyerekmentős rész is, ahol egy magyar katonalány (Trokán Nóra) ment ki a tömegből egy afgán kisfiút: az a jelenet azért működik sokkal jobban, mert nem húzták el, nem faragtak rajta jobban. Bármilyen hatásvadász ez a rész is, működik, és nagyrészt működik minden, amit a magyar katonáknál látunk, beleértve az itt is remek Dietz Gusztáv főtörzsőrmesterét, mégpedig azért, mert nem lihegték túl.

Ezek a katonák teszik a dolgukat, nincs a dolog túlvariálva,

ez és a privát mentőakció pedig együtt kitesz egy filmet – külön-külön azért ezt nehéz lenne elmondani. És igen, ez a film részben azért jött létre, hogy népszerűsítsék a honvédséget, amely nem csak rengeteg pénzt, de rengeteg felszerelést biztosított a produkciónak -, de profik csinálták. Nem sok mindent toltak túl, a kevesebb néha több elvet követték, leszámítva azokat a párbeszédeket az elején, amik főleg azt a célt szolgálják, hogy minket, nézőket informáljanak, de ennyi még belefért.

Szerencsére nincs melldöngetés, magyar virtus vagy mások leszólása – furcsa módon még a tálibok sem kapják meg a magukét. Azt persze látjuk, milyen kegyetlenek – a meglepően alacsony korhatár besorolás ellenére -, de nem kapunk rövid ideológiai képzést arról, miért olyan rosszak ők. Igaz, több tucatnyi más filmből és sorozatból ez már úgyis kiderült.

A visszafogottság persze átmehetne érdektelenségbe,

de szerencsére itt van nekünk Jászberényi Gábor, akit talán kevesen értékelnek annyira, mint amennyire kéne. Jászberényi az egyik legsokoldalúbb színészünk, aki ugyanolyan jó hősszerelmes katonának, mint sorozatgyilkosnak tartott elítélt (A martfűi rém), merev zsaru (Foglyok) vagy hidegvérű bűnöző (Az unoka), és ha engem kérdeznek, ő nyújtotta a Most vagy soha! egyetlen izgalmas alakítását.

Nem mondom, hogy neki olyan sok eljátszani valója van itt, ahogy Mészáros Blankának sem lehetett nagy kihívás a betegeiért aggódó, a fess katonával flörtölő doktornőt eljátszani, de mindketten jók. Ami sokkal több, mint amit a szintén honvédségi megrendelésre készült S.E.R.E.G című sorozatról vagy A Kiképzés című military realityről elmondhatunk.

Ez egy tisztességes iparosmunka, amibe felesleges többet – vagy kevesebbet! – belelátni.

Rendben van a látvány, nem lógnak ki a statiszták, pedig idehaza toborozták őket, és az itthoni forgatás ellenére sem érezzük, hogy díszletek között járunk. Ezt szokták úgy hívni Hollywoodban, hogy produkciós érték, és ez itt most rendben van. Van persze darabos katonahumor is, még az is belefér, hogy van katona, aki kissé bunkó, de a legtöbben azon nevettek, amikor az itthoni irányító központot vezető ezredest játszó Stohl András Honolulu Star néven jelentkezett be.

Értékelés: 7/10

Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!