Scarlett Johanssont már megint a casting miatt bántják

Pedig szerinte csak a kattintásvadász újságírók ragadták ki az összefüggésből a nyilatkozatát.

„Tudjátok, színészként bármilyen személyt megformálhatnék, vagy akár egy fát is, vagy bármilyen állatot, hiszen ez a munkám, és ezek a munkámnak a követelményei.

De úgy érzem, a szórakoztatóiparban létezik ma egy olyan trend, ami ez ellen hat, és ennek megvannak a szociológiai okai, mégis kényelmetlen időnként, hogy a művészetre ilyesminek is hatása van, mert a művészetnek elvileg szabadnak kellene lennie mindenféle korlátozástól” – olvashatták az interjúrészletet a Daily Mail olvasói. A teljes interjú egyébként az As If című kulturális kiadványban jelent meg, és Johansson és David Salle kortárs képzőművész beszélgetését tartalmazta.

„Egy nemrég megjelent interjút úgy vágtak meg, hogy azt jobban kattintsák, hogy kiragadták a kontextusából. Eredetileg egy olyan kérdésre válaszoltam, ami a művészet és a politikai korrektség összeütközését firtatta. Személy szerint úgy érzem, hogy egy ideális világban minden színész eljátszhatna bárkit, és a nagybetűs Művészetnek immunisnak kellene lennie a politikai korrektségre. (…)

Forrás: Jeff Kravitz / FilmMagic

 

De tudom, hogy a valóságban hatalmas az ellentmondás a szórakoztatóiparban, ami a fehér, cisznemű színészeket favorizálja,

így nem minden színész kapja meg ugyanazt a lehetőséget, mint a privilegizált osztályba tartozók. Ezért továbbra is támogatom, ahogy mindig is támogattam a diverzitást minden iparban, és küzdeni fogok azokért a projektekért, amelyekben mindenki szerepet kaphat” – magyarázta meg vihart kavart szavait a sztár a Varietyhez eljuttatott közleményben.

Scarlett Johansson egyébként nem a levegőbe beszélt. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, mikor megtudta, hogy egy szerepválasztása bántja a transznemű színészkollégáit, azonnal visszalépett a megformálásától.

A Rub & Tug című életrajzi/bűnügyi drámában ő játszotta volna azt a Dante „Tex” Gill nevű masszázsszalon-tulajdonost, aki a hetvenes-nyolcvanas évek Pittsburgh-jében folytatta tevékenységét: szalonjait a maffia védte, és igazából bordélyként funkcionáltak. Dante egyébként Lois Jean Gillként, azaz női testbe született, de mindig is férfiként határozta meg magát.

Korábban pedig a színésznő azért került össztűz alá, mert a Páncélba zárt szellem élőszereplős verziójában ő játszotta az eredetileg távol-keleti főhősnőt. A jelek szerint az egy életre jó lecke volt a számára...


(via Variety)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu