Rég láttam olyan filmet, ami ennyire butának tartja saját célközönségét, de remélem, ez már a pár éve még oly sikeres Az éhezők viadala utánérzések végső lecsengése. A főszereplő még így is nagyon szerethető!
Rendszerint remekül működő megérzéseim ezúttal cserben hagytak. Azt hittem, még a gyengécske előzetesek ellenére is, hogy ez a film jó lesz. Azt hittem, hogy Az Éhezők Viadala - A kiválasztott befejező rész-szel (2015) hivatalosan is magunk mögött hagytuk a stúdiók számára oly jövedelmező, de a filmvilág egésze szempontjából tökéletesen lényegtelen ún. Young Adult fantáziafilmeket, az Útvesztő darabokat, A beavatott szériát és a társaikat. Amik rendszerint a sötét közeljövőben játszódnak, ahol minden felnőtt gonosz, ahol a kis tizenéveseknek adatott meg, hogy egy új társadalmat építsenek fel, és ahol egy fiatal (rendszerint lány) különleges képességei révén a többiek fölé emelkedhet. Hát nem hagytuk magunk mögött az ilyen filmeket, de gyanítom, hogy az eddigi zajos siker már csak a múlté.
Merthogy megint eljön egy olyan jövőbeli társadalom, amelyben a gyerekek az ellenségek – kitör ugyanis egy titoktatos kór, ami megöli a gyerekek 90 százalékát, a túlélők viszont különleges adottságok birtokába jutnak. A kormány pedig úgy dönt, ez nem jó, fenyegetésnek nyilvánítja és befogja őket. Képességeik alapján színkódot kapnak: a zöldek csak sokkal okosabbak lettek, a kékek fel tudnak emelni dolgokat kinézissel, az aranyszínűek áramot generálnak, a narancssárgák képesek mások gondolatait irányítani, mint annak idején Obi-wan Kenobi, a pirosak pedig a tűzzel tudnak bánni. A pirosakat és narancssárgákat rögtön megölik, a többieket táborokban tartják, bár hősnőnk, a tizenhat éves Ruby narancssárga, és ezt hat éven át tudja titkolni, és innen már nem sok értelme van az egésznek.
Mert ez egy olyan világ, ahol senki sem tiltakozik, ha elviszik a gyerekét, egy olyan (filmes) világ, ahol egy másodperc alatt elrepül hat év, hogy szereplőink serdülők lehessenek, ahol szuperokos gyerekeket munkatáborba zárnak, de nem a rák ellenszerét kerestetik meg velük, hanem bakancsot pucoltatnak. Ahol, ha valaki szőke, biztosan gonosz, és ahol teljesen esetleges, hogy valaki használja-e gondolatolvasó és –befolyásoló képességét. És folytathatnám még jó sokáig, de itt nem csak a logikátlanságokkal van gond, hanem tempóval, feszültségkeltéssel és úgy általában a történet felépítésével. Olyan, mintha órák telnének el, mire az összecsapott felvezetés után végre történne valami, majd fontosnak vélt szereplők indokolatlanul hosszú időre eltűnnek, ha netán visszajönnének, annak sincs sok teteje, náluk fontosabb karakterekről viszont semmit sem tudunk meg.
Az Alexandra Bracken azonos című sikerkönyve alapján készült Sötét elmék összecsapott, trehány munka, aminek készítői nem gondolhatnak túl sokat a nézőkről. Persze mondhatjuk azt is, hogy Jennifer Yuh rendező, aki eddig két Kung Fu Panda film elkészítésével hívta fel magára a figyelmet, tapasztalatlan az élőszereplős filmek területén, de akkor ne bízzanak rá egy ilyen projektet, vagy ültessenek valakit a nyakába, aki kijavítja a hibákat – a stúdiófilmeknél ez bevált gyakorlat. És ha ennyire ordítóak a hiányosságok, mégis, miért hittem azt, hogy jó kis film lesz ez? Mert úgy hirdették, hogy ez a Stranger Things és az Érkezés producereinek új munkája, és mert Amandla Stenberg a főszereplője. Ő még kislányként játszott az első Az Éhezők viadala filmben – ő volt Rue, Jennifer Lawrence kis barátnője, aki csúnya véget ér -, de nem ezért szeretjük, és nem is legutóbbi munkája, a Minden, minden miatt, ahol egy, betegsége miatt mindentől elzárt tinilányt játszott. Ő az adott produkciótól teljesen függetlenül is fantasztikusan jó, és azt reméltem, hogy most végre a történet és a film is passzol a tehetségéhez. Hát, ez most nem jött össze, de tessék megjegyezni a nevet: Amandla Stenberg!
Értékelés: 4/10
