Stephen King 10 hátborzongató cameója

Hetvenöt éves lett a horror királya, aki előszeretettel tűnik fel a könyveiből készült adaptációkban.

A cameo olyan, kisebb karakterszerep egy színdarabban, filmben vagy sorozatban, amit valamilyen ismert személy alakít. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy amikor az elmúlt években Stan Lee – egészen a haláláig – szinte az összes Marvel-filmben feltűnt, az bizony cameo volt. Számtalan alkotó él ezzel a lehetőséggel, ami tulajdonképpen egyfajta védjegy. Vannak, akik olykor nagyobb szerepeket vállalnak, mint Quentin Tarantino, és vannak, akik csak pár képkocka erejéig láthatók. Ennek volt igazi mestere Hitchcock, aki szinte az összes filmjében feltűnik egy-egy pillanatra. Stephen King, aki mindig is remekül értett ahhoz, miként ragadja meg olvasóit, és elégítse ki a rajongókat, többször is szerepelt már filmekben és sorozatokban. Látható többek közt George A. Romero Motorlovagokjában, a Kemény motorosok 3. szezonjának 3. epizódjában, sőt a Szívem csücskeiben önmagát alakítja. Most azonban azokra a filmekre és sorozatokra koncentrálunk, amelyek King saját műveiből készültek. Következzen tíz cameo a születésnapos királytól.

 

1. Creepshow - A rémmesék könyve (1982)

Hátborzongatót írtunk, mégis egy komikus szereppel kezdjük, bár van valami hátborzongató abban, ahogy King komédiázik. A Romero által rendezett horrorantológiában ráadásul egy teljes sztori főszerepét kapta. A magányos Jordy Verrill halála a szerző Weeds című novelláján alapul, ami 1976 májusában jelent meg a Cavalier magazinban. A horror-komédiára hangolt történetben egy vidéki gazda megérint egy meteort, minek következtében mutálódni kezd. King remekül hozza a sztereotip farmert, ami nem csoda, hiszen maga is vidéken nőtt fel Mainben.


2. Maximális túlhajtás (1986)

Ez nem semmi: King saját novellájából King maga rendezett filmet. Ez volt az író első és utolsó próbálkozása a kamerák mögött, és meg kell hagyni, jól döntött. Vannak kifejezetten ócska filmadaptációk a műveiből, és az az igazság, hogy ez is vastagon közéjük tartozik. A sztori sem túl vaskos, hiszen az emberek ellen forduló gépekről láttunk már ennél jobb mozit is. Ja, és el ne felejtsem a cameót, hiszen Kingnek még arra is volt érkezése, hogy belecsempéssze magát a filmbe: ő az hapsi, akit leseggfejez a pimasz bankautomata.

 

3. Kedvencek temetője (1989)

A misztikus indiántemetőről és az élőholt macskáról nevezetes regény első filmváltozatában King egy temetésen vesz részt: ő alakítja a papot, aki vigasztaló szavakat mond Missy Dandridge koporsója felett. A család bejárónője öngyilkos lett, ám ez még csak az előszele Creedék megpróbáltatásainak. (Itt muszáj megjegyezni, hogy bár a listánkra nem fért fel, de a Ragyogás 1997-es tévéfilmváltozatában – tehát nem a Kubrick-féle verzióban – is feltűnik King, ráadásul Gage Creed néven, ám semmi köze a Kedvencek temetőjében szereplő kisfiúhoz.)

 

4. Az aranykor – 1. évad / 5. rész (1991)

Ez a minisorozat kivételesen nem könyvadaptáció: King a CBS csatorna számára írta, felkérésre. A történet egy portásról szól, aki egy kormányzati laborban bekövetkezett robbanás hatására visszafelé kezd öregedni (helló, Benjamin Button!). King az ötödik epizódban jelenik meg mint morgolódó buszsofőr, akit nem érdekel a meghitt búcsúzkodás, neki tartania kell magát a menetrendhez.

 

5. Alvajárók (1992)

A kisvárosi vámpírokról szóló film mindjárt három cameóval is megörvendeztet. King fogpiszkálót rágcsálva, temetőőrként jelenik meg, hogy végigszambázzon az egyperces jeleneten, amiben szóváltásba keveredik a horror másik két ikonikus alkotójával, Clive Barkerrel (Hellraiser, Kampókéz) és Tobe Hooperrel (A texasi láncfűrészes mészárlás, Poltergeist - Kopogó szellem), akik szintén egy-egy kis szerepben tűnnek fel.

 

6. Langolierek - Az idő fogságában (1995)

Történet az idő vasfogáról, szó szerint. Egy repülőgép eltéved az időben, és egy olyan helyre kerül, ahol furcsa, gömbszerű, csupaszáj lények felfalják a múltat. Nevüket az egyik szereplő adja, akit gyerekkorában az apja riogatott azzal, hogy ha rosszul viselkedik, jönnek a langolierek. Hát, ezek tényleg jönnek, és mindent bekebeleznek, ami elmúlt, hőseinknek pedig valahogy vissza kéne jutni a közelmúltból a jelenbe. Köztük van Craig Toomey tőzsdeügynök, aki egyre mániákusabban őrjöng, hogy neki mindenáron el kell jutnia Bostonba, mivel egy fontos tárgyalása lesz. Az ő látomásában jelenik meg King, aki a férfi pénzéhes főnökét alakítja, és számon kéri rajta, hogy mennyi profitot termelt.

 

7. A rózsa vére (2002)

Érdekes adaptáció ez, hiszen King egy fiktív naplót, a Joyce Reardon által írt Ellen Rimbauer naplója című művet veszi alapul, de valójában nem ennek a műnek a feldolgozása, inkább afféle továbbgondolás. (A könyv alcíme Életem Rose Redben, innen a minisorozat címe és helyszíne: Rose Red.) A klasszikus kísértetházsztoriban King egy pizzafutárt alakít, aki nagyon kíváncsi, amikor kiviszi a rendelést, még meg is kérdezi, hogy csak nem valamiféle kísértetvadászat zajlik itt, ám nagyon hamar rácsapják az ajtót.

 

8. A búra alatt – 2. évad / 1. rész (2014)

A King epikus regényéből készült sorozat ígéretes ötlet volt, ám sajnos nem váltotta be hozzá fűzött reményeket. A középpontban egy kisváros áll, amelyet egy gigantikus búra (az új, 12. helyesírási szabályzat szerint már ez a megfelelő írásmód) vág el a külvilágtól. Miközben a lakóknak meg kell küzdeniük az elszigeteltség nehézségeivel, arra is választ keresnek, hogy mi ez objektum, és mi végre? Az írót egy kávézóban látjuk a második évad nyitányában, ahol még egy adag kávét kér.

 

9. Mr. Mercedes – 1. évad / 6. rész (2017)

A regénytrilógiából készült sorozat középpontjában egy nyugdíjazott nyomozó, Bill Hodges áll, akit nem hagy nyugodni egy magoldaltan ügy. Ennek elkövetője Mr. Mercedes, aki egy azonos márkájú kocsival belehajtott a tömegbe. Mikor azonban Hodges egyre közelebb kerül az elkövetőhöz, egy macska-egér játék kellős közepén találja magát. Kinggel ezúttal durván leszámolnak: egy étteremben látjuk, ahol Brady Hartsfield (maga Mr. Mercedes) egy üzleti ebéd közben arról fantáziál, miként mészárolná le a helységben tartózkodókat. Köztük a szakácsot alakító Kinget, aki csurom véresen hanyatlik a pultra.

 

10. Az – Második fejezet (2019)

Listánk utolsó darabja nem csak egy remek cameoszerep, de önreflexív vallomás is. A King magnum opusaként is emlegetett gigantikus regény, a bohócos Az második filmadaptációjának második részében zálogház tulajdonosként láthatjuk. Hozzá tér be a felnőtt Bill Denbrough, hogy visszavásárolja egykori, imádott biciklijét. King épp Bill könyvét olvassa, és megjegyzi, hogy nem rossz, csak az a gond, hogy a sztorikat valahogy sosem tudja jól lezárni. Vastag önirónia van ebben a kijelentésben, hiszen Kinget is gyakran vádolják ezzel.

 

(via Den of Geek, Slash Film, CinemaBlend)