A sztár alig két hete jelentette be, hogy ki az új pasija.
Alig két hete fedte fel Sydney Sweeney, hogy egy párt alkot a 44 éves Scooter Braun zenei producerrel, de az Ausztráliában forgató színésznő újra romantikus kontenttel készült a rajongóinak: az Instagram-sztorijában engedett bepillantást abba, hogyan is megy a párkapcsolata.
A színésznő által megosztott videóban a páros a naplementében sétál, táncol, a tengerpartban gyönyörködik, valamint hasonló romantikus dolgokat csinál, miközben a Layup nevű banda Who You Share it With című száma szól. A páros nemrég a Stagecoach nevű zenei fesztiválról posztolva jelentette be, hogy együtt vannak.
Sweeney Insta-sztoriban megosztott videóját az Independenten lementett formában is meg lehet nézni.
Sweeney korábban, 2018-tól kezdve Jonathan Davino üzletemberrel alkotott egy párt, akivel 2022-ben el is jegyezték egymást, majd 2025 elején szakítottak. A színésznő ugyanezen év közepén jött aztán össze Braunnal.
A színésznő közben gyakorlatilag hetente robbantja fel az internetet az Eufória harmadik évadával, amelybe egy merész, OnlyFans-es sztoriszálat kapott a karaktere. Már botrányt is váltott ki vele: az egyik epizódban például „korjátékként” (age play) leírt tartalmat készít, amelyben a felnőttek jóval fiatalabbnak adják ki magukat a valós koruknál. Az efféle jeleneteket az Egyesült Királyságban hamarosan be is tilthatják. Alex Davies-Jones, az áldozatokért és a lányok elleni erőszak felszámolásáért felelős miniszter így nyilatkozott a témában:
„Sajnos túl sok lesújtó történetet hallottam az áldozatoktól, és tudom, hogy most változásra van szükségünk. A nők és lányok elleni erőszak egy évtizeden belüli kezelése mindannyiunk erőfeszítéseit igényli. Egyértelművé tettük, hogy az aljas online pornográfia valós következményekkel jár mindannyiunk számára, és szeretném megköszönni minden bátor kampányolónak, aki velünk együttműködve megtette ezt a létfontosságú lépést. Ma egy erőteljes üzenetet küldünk: kiirtjuk a nőgyűlölő és káros online tartalmakat, és biztonságosabb világot teremtünk" - tette hozzá.
Betiltják a való életben, amit Sydney Sweeney az Eufóriában művel
Az online szerepjáték egy bizonyos típusa tiltott lesz az Egyesült Királyságban - naná, hogy pont az, amit a színésznő a sorozatban játszik.
Tovább(via The Independent)




