Színésznőként mennyire tudatosan figyelted meg a rendező és a körülötted dolgozó stáb munkáját?

Mindig imádtam a forgatásokat. Olyan nekem a filmkészítés, mint amikor elmész egy bejárásra a Universal Stúdióba, és ott végig szórakoztatnak téged. Már kezdő színésznőként érdekelt a filmezés minden szegmense. Engem gyakrabban lehetett látni a hangosztály mellett vagy a világosítókkal ülni és beszélgetni, mint más színészek oldalán.

Nagyon kedvelem a filmeseket, szerintem nagyon jó fejek, nagyon viccesek és iszonyatosan intelligensek. Szeretem ezt az egész közeget, és persze sokukat van szerencsém személyesen is ismerni az elmúlt húsz évből.

Van olyan rendező, akinek kifejezetten szeretted a munkamódszerét?

Igazából mindegyiküket szerettem. Az első nagyjátékfilmemet, A miniszter félrelépet két nagyon sikeres színész, Koltai Róbert és Kern András rendezte, én pedig emlékszem, csak kapkodtam a fejem a forgatáson huszonegy-két évesen, hogy miket csinálnak, mikre képesek.

Aztán ott van Goda Krisztina, aki nyilván egy meghatározó személy az életemben, hiszen két nagy filmjében is szerepeltem, a Csak szex és más semmiben és a Szabadság, Szerelemben. Nagyon szeretek vele dolgozni, mert rendkívül lényegre törő rendező, és nagyon tudja, hogy mit akar. Iszonyatosan elő vannak készítve a projektjei, és ezért abszolút zökkenőmentesen tud haladni előre. Én pedig nyilván attól is el voltam ájulva, hogy nőként ezt az egészet ilyen profizmussal tudja kezelni, egy nagy stábot irányítani, határozottan kiállni az ízlése mellett, és amellett, amit látni szeretne a vásznon. Valamint Köves Krisztiánnal is szerettem dolgozni, mert olyan lehetőséget adott nekem a Halálkeringőben, ami kevés színésznőnek adatik meg.

Te hogyan készültél a Kölcsönlakás rendezésére?

Először a forgatókönyvet kellett rendbe hozni: körülbelül a tizedik, tizenegyedik változatból készült a film, amit a forgatás során már tényleg csak minimálisan változtattunk. Nagyon szeretem, ha egy erős bázis a forgatókönyv, amitől nem kell eltérni. Különösen, ha egy vígjátékról beszélünk, ugyanis ennek a műfajnak olyan pontosnak kell lennie, mint egy matematikai egyenletnek, mert ha nem az, akkor nem jön ki a poén, és a néző nem fog nevetni.

Nyilván a vágással tudunk még rajta segíteni, de egy jó forgatókönyv elengedhetetlen egy jó filmhez. Jó forgatókönyvből ugyan lehet rossz filmet csinálni, de fordítva nem. Ha nem olvastam el a végleges forgatókönyvet kétszázszor, akkor egyszer sem. Aztán amikor leültünk a színészekkel, és elhangzott a szájukból a leírt szöveg akkor eldöntöttük, hogy az mondható-e vagy sem, úgyhogy még akkor is javítottunk rajta egy kicsit.

Aztán elkezdtük az előkészítési folyamatot, helyszíneket kerestünk, és rengeteget beszélgettünk Gulyás Budával, a technikai rendezővel, hogy miként képzeljük el ennek a megvalósítását, milyen típusú filmet akarunk csinálni: egy nagyon jó ízlésű vígjátékot szerettem volna, amiben úgy játszanak a színészek, mintha hétköznapi emberek lennének.

Emlékszel arra, ki volt az első színész, akit véglegesítettek a szerepre?

Ez nagyon jó kérdés, mert sokszor nagyon sokat dilemmáztam két színész között. Azt hiszem, Oroszlán Szonja volt az.

Mennyit dilemmáztál azon, kire bízd Linda szerepét, akit te játszol az eredeti darabban a Játékszínben?

Ezen a szerepen egyáltalán nem dilemmáztam. Egy igazán érzéki színésznőt szerettem volna, akiből süt a szexualitás, mert ez a szerep ezt kívánja meg. Martinovics Dorina személyében tökéletesen ilyen színésznőt találtunk.

Nem gondolkodtál el azon, hogy egy apró cameo erejéig feltűnj a filmben?

Tulajdonképpen eszünkbe jutott, de ez nyilván csakis egy külső jelenetben lehetett volna indokolt. Beszéltünk is róla, amikor még a stúdióban forgattunk, de mire a külső felvételekhez értünk, úgy felgyorsult a munka, hogy elfelejtődött, hogy az egyik jelenetben, a háttérben például átmenjek a zebrán.

Mennyire volt fontos, hogy Szabó Simon benne legyen a filmben? Egy magyar vígjátéknál ő ma már szinte nélkülözhetetlen…

Én nem sztárnevekben gondolkodtam, nem az volt a lényeg. Szabó Simon karakterére megnéztem nagyon sok színészt, olyat is, aki kevésbé ennyire macsó és férfias, mert ez a figura elbír bármit, mehettünk volna vele bármerre, hiszen egy elég fura fazonról van szó. Mégis Simonban láttam meg valamiért, hogy ő a legjobb a szerepre. Hiába szerepelt rengeteg vígjátékban, ilyen karaktert még nem játszott, ezért is voltam nagyon kíváncsi rá, mit hoz ki belőle, és a végeredmény szerintem nagyon jó lett.

Mennyire sokat bohóckodott a forgatáson?

Amennyire csak jól esett neki, mert mi szeretjük, ha szórakoztatnak minket. Klem Viktor például szintén egy nagyon kedves fiatalember, aki elképesztően jó humorral rendelkezik, és erre szükség is van, főleg egy vígjáték forgatásán. Nyilván hagytam, hagytam, aztán volt egy pont, hogy azt mondtam, gyerekek, most már forgatunk, mert be kell fejeznünk az aznapi penzumot, de szerintem ezt nem szabad elnyomni egy színészben. Legyen jó hangulat!

Melyik volt számodra a legnehezebb jelenet?

Igazából a vége, amikor már mindenki ott van a lakásban. Technikailag komoly kihívás volt, hogy mindenki elférjen, a két kameracsapat meg az összes színész, úgy, hogy a lakásból is lássunk valamit. Még a forgatás előtt topográfiailag letettük a pontokat, hogy melyik karaktert hová kell helyezni, onnantól, hogy elkezdenek visszaszivárogni a szereplők a lakásba, miközben az egyik nem láthatja meg a másikat, ez a figura meg azt a szereplőt, de a nézőnek tudnia kell, hogy ki, hol van. Ez nem volt egyszerű, és jó pár napig előre sakkoztunk azzal, hogy legyen, hogy mindezt majd ne a forgatás idejéből vegyük el.

Gondolkodsz azon, hogy másik filmet is rendezz?

Azt tudom, hogy nagyon szeretem ezt csinálni, meglátjuk, hogy a közönség szereti-e azt, amit mi csináltunk. Vannak tervek a fejemben, de most erre a filmre koncentrálok.

Fotó: Kaszás Tamás