Színészek, akik a kamera előtt omlottak össze

Hujber Ferenc látványos megőrülése egymás után két reggelen is inkább szomorú volt, mint vicces. Az viszont tény, hogy egyáltalán nem egyedi eset, amikor egy ismert ember a kamerák előtt veszíti el a fejét és ezzel együtt olykor méltóságát is.

Drogok, média, rajongók, hype, pénztelenség, feltűnési viszketegség, valódi őrület. Ha valaki látta Hujber Ferenc ámokfutását a hétfői és keddi Mokkában, annak elég sok minden eszébe juthatott a fentiekből. És persze a kérdés: miért? Egy jól (vagy rosszul) sikerült médiahekk volt, vagy egy ember szomorú valósága, aki az őrület felé robog?

Nem akarunk állást foglalni a kérdésben, de a videókról eszünkbe jutott, hogy jó pár ismert ember omlott már össze a kamerák előtt – magyar is, külföldi is vegyesen.

Hogy ezek az összeomlások minek a következményei voltak, arról megoszlanak a vélemények, de tény, hogy voltak, amik egészen látványosra sikeredtek, de szinte mindről elmondható, hogy végtelenül szomorúak is. És olyan is akadt Joaquin Phoenix személyében, aki egy tökéletesen felépített, másfél éven át tartó médiahekket követett el, megágyazva egy jól sikerült áldokumentumfilmnek (I'm Still Here), melyet unokaöccse, Casey Affleck forgatott róla.

Phoenix 2008-ban bejelentette, hogy felhagy a színészettel, és helyette rap-karrierbe kezd. Ezután a színész látványosan szétesett: koszos ruhákban járt, ha valaki interjút próbált készíteni vele, csak mormogással, egyszavas válaszokkal felelt. Egyedül az lehetett gyanús, hogy Casey Affleck végig kamerával követte Phoenixet. Végül kiderült, hogy valóban csak megjátszotta az őrületet, és 2010-ben be is mutatták az áldokut. „Joaquin hihetetlenül jól játszott, szerintem ez volt élete legnagyobb alakítása” - lelkendezett Affleck.

Most még nem tudjuk, vajon Hujber Ferenc is valami hasonló médiahekken dolgozik-e, csak remélni tudjuk, hogy inkább ez van a dolog mögött, és nem a teljes őrület. Volt azonban pár olyan színész, aki valóban megborult egy kissé, de legalábbis a többség szemében mindenképpen furába hajlóan kezdett el viselkedni.

Fenyő Iván: a kétezres évek elején robbant be a magyar filmgyártásba, és rögtön ő lett az aktuális jó pasi. Akkoriban szinte az összes magyar közönségfilmben szerepet kapott, a magyar lányok és asszonyok ezreinek legnagyobb örömére. Több interjúból kiderült, hogy a színész ki is használta népszerűségét a nők körében, bulizott, csajozott, ivott. Aztán valami megváltozott, ezt ő pl. a balesetének és egyéb jelzéseknek tudja be, aztán rálépett a spirituális útra. Azóta osztja az észt másoknak is, közben furcsákat posztol:

Megjelent már könyve is a nagy megvilágosodásról, előadásokat tart, és minden szavából süt a nyugalom és a bölcsesség, ugyanakkor a nagyképűség és a mindent tudás idegesítő elegye.

Paudits Béla: emlékezetes volt Paudits Béla kiborulása is, ami szintén a TV2-es Mokkában történt, még 2006 novemberében. Paudits-ot azokkal a pletykákkal szembesítette Liptai Claudia, miszerint a színész eltitkolta gyermekeit. A hétperces őrjöngést rendkívül szomorú volt látni: egy hihetetlenül tehetséges ember, aki nem bírta (vagy nem is akarta) megfékezni magát az élő műsorban. Egy szülőnek az egyik legérzékenyebb pontja a gyereke, és ha bántják, az sok mindent ki tud hozni belőle. Valószínűleg itt is ez történt, és Paudits rendkívül érzékeny ember és színész lévén kissé hisztérikusan reagált az ügyre.

Gesztesi Károly: az utóbbi időben Gesztesi inkább csak a botrányaival kerül a hírekbe, mintsem színészi alakításaival. Alkoholproblémáiról több újság is írt, 2015 decemberében szintén a Mokkában adott interjút Vujity Tvrtkónak. Ez is érdekesre sikeredett: az interjú egészét átszőtte az uram-bátyámozós stílus, amit Gesztesi erőltetett, folyamatosan beleszőve mondandójába, hogy mennyire jóban van Tvrtkóval, aki emiatt csak módjával tudott értékelhető válaszokat kihúzni a színészből. Azt mindenesetre megtudtuk, hogy Gesztesi igen kellemeset kúrt múlt éjjel. Ezért érdemes volt.

Tom Cruise: a színész 2005. körül kezdte elveszíteni a kapcsolatát a normális világgal: Oprah Winfrey műsorában adta elő a mára már szinte mindenki által ismert kanapés produkcióját. Az interjúban Katie Holmes iránt érzett szerelméről beszélt, ennek volt köszönhető a fura viselkedés is. Ha minket kérdez valaki, akkor Cruise egy kicsit túltolta a lelkesedést.


Randy Quaid: A jobb sorsra érdemes amerikai színésznél is elgurult a gyógyszer. 2010-ben őt és feleségét is letartóztatták Kanadában, miután egy Egyesült Államok-beli kalandjuk során jogosulatlanul tartózkodtak egykori házukban, ahol 5000 dolláros kárt is okoztak. Quaidék menedékkérelmet adtak be Kanadában, amit elutasítottak. A kérelem beadását azzal magyarázták, hogy üldözik és meg akarják ölni őket Hollywoodban. Mégpedig ugyanazok, akik felelősek Heath Ledger és David Carradine haláláért is. Összeesküvés-elméletek, paranoia, van itt minden. Az, hogy komoly bajok vannak a színész fejében, szinte biztosra vehető. Erről az alábbi 2015-ös videó talán minden kétkedőt meggyőz: a videóban Randy Quaid szexuális aktust imitál, miközben felesége fején egy Rupert Murdoch maszkot visel.

Shelley Duvall: A Ragyogás sztárja, Shelley Duvall 2016 novemberében szerepelt az amerikai tévépszichiáter, Dr. Phil műsorában. A szereplés rendkívül szomorúra sikeredett: egy mániás depresszióval és paranoiával küzdő emberi roncsot látunk a felvételen, aki a nottinghami serifftől fél, valamint meggyőződése, hogy idegenek valamilyen implantátumot raktak a lábába. Amerikában a műsor nagy visszhangot váltott ki, már az adásba kerülése előtt tiltakoztak ellene, és bojkottra szólították fel az embereket, mivel sokan úgy vélték, hogy a pszichiáter műsora nézettségéért feláldoz egy beteg embert.

+1
Christian Bale: a nagyszerű színész a Terminátor - Megváltás forgatásán akadt ki egy stábtagra. Nem számoltuk meg, hányszor mondja a fuck szót, de akinek van kedve, számolja meg, és írja meg nekünk kommentben, nagyon örülnénk neki!