Valamelyikből csak rövidke kapcsolat lett, de házasságok is születtek így.
Brad Pitt és Angelina Jolie – Mr & Mrs Smith
A filmben ugyan szenvedélyes püfölték egymást, a valóságban egymásba szerettek. Pitt elvált Jennifer Annistontól, és összecuccolt Jolie-val. A párt csak "Brangelina"-ként emlegette a bulvársajtó, de miután tíz év után, 2015-ben végre összeházasodtak, egy évre rá már szét is mentek. Nevezetes kapcsolat volt ez.
Will Smith és Jada Pinkett-Smith - Kaliforniába jöttem
Smith még karrierje legelején, a Kaliforniába jöttem meghallgatásán, 1994-ben találkozott Jada Pinkettel. 1997-ben összeházasodtak, kéát gyerekük született, Willow és Jaden, és azóta is boldogan élnek.
Spencer Tracy és Katharine Hepburn – Az év asszonya
A két színész románca 25 éven keresztül tartott, miközben Tracy mindvégig házas volt. 1942-ben találkoztak először, Az év asszonya forgatásán. Hepburn közölte Tracy-vel, hogy egy kicsit magas hozzá, mire az egyik producer megnyugtatta a nőt, hogy a férfi "majd méretre vágja". Kilenc filmben játszottak együtt, de Hepburn nyilvánosan csak 1983-ban, Tracy feleségének halála után vallotta be kapcsolatukat.
Robert Pattinson és Kristen Stewart – Alkonyat
Tinilányok őrültek meg, hogy a fetisizált regényciklusból készült fetisizált filmjek fetisizált főszereplői a valóságban is összejöttek. Azonban tartja magát az a nézet is, hogy ez tulajdonképpen csak a marketingkampámny része volt, ugyanis, ahogy véget ért filmsorozat, már szét is mentek. A nyilvánosság előtt az ok azért elég prózai volt: A Hófehérke és a vadász forgatásán Stewart összeszűrte a levet a film rendezőjével, Rupert Saunderssel. Stewart azóta inkább leszbikus.
Jennifer Lawrence és Darren Aronofsky – Anyám!
21 év különbség van a színésznő és a rendező között, de a szerelemnek ez nyilván nem lehet akadály. A forgatáson összejöttek, aztán egy évre rá már szakítottak is, látszólag talán nevetséges indokkal. Aronofsky a film körüli felhajtás során nehezen viselte, hogy Lawrence még neki is folyton a filmről beszélt. A rendező foglalkozott vele eleget, többet már nem akart, de a színésznő úgy érezte, hogy kötelességének érzi, hogy így is kifejezze szeretetét és támogatását.
Daniel Craig és Rachel Weisz – Álmok otthona
Korábbról ismerték egymást, de Craig és Weisz gyaníthatóan az Álmok otthona forgatásán jöttek össze. Noha kezdetben tagadták, hogy lenne köztük bármi, a Weisz otthagyta Darren Aronofsky-t, akivel már kilenc éve volt együtt, Craig pedig egy hét éves kapcsolat után menyasszonyát, Satsuki Mitchellt. Végül 2011-ben összeházasodtak, és 2018-ban megszületett az első gyerekük.
Emma Stone és Andrew Garfield – A csodálatos Pókember
Mondhatunk bármit a Pókember rebootjáról, de az vitathatatlan, hogy Stone és Garfield között csodálatosan működött a kémia, iszonyatosan aranyosak voltak együtt a vásznon. A mázlista Garfield a valóságban is összejöhetett az isteni Emmával, és 2012-től négy évig voltak együtt, de szakítás után is jó barátok maradtak.
Elizabeth Taylor és Richard Burton – Kleopátra
Hollywood egyik leglegendásabb párja a Kleopátra forgatásán jöttek össze, bár akkor mindketten házasságban éltek. 1964-ben aztán egybekeltek, 1974-ben elváltak, de sebaj, mert rá egy évre ismét összeházasodtak, hogy aztán a következő évben megint elválhassanak. Micsoda izgalmas kapcsolat lehetett!
Johnny Depp és Winona Ryder – Ollókezű Edward
A Tim Burton teremtette álompár 1989-től 1993-ig volt együtt, és Depp annyira belegajdult a gyönyörű lányba, hogy magára tetováltatta a "Winona Forever" feliratot. Ebből a szakítás után "Wino Forever" lett.
Goldie Hawn és Kurt Russell – Második műszak
1966-ban találkoztak először, de csak tizennyolc évvel később, 1984-ben szerettek egymásba. És Hawn és Russel azóta együtt vannak, semmilyen botrány, sem pletyka nem piszkította be a kapcsolatukat, ma is ugyanolyan boldogok, mint 35 éve.