Thom Yorke, a Radiohead énekese horrorfilmhez ír zenét

A Suspiria című horrorklasszikus feldolgozásának zenéjével bízták meg, ez lesz az első alkalom, hogy egy egészestés film teljes soundtrackjét ő írja.

Május végén lesz húsz éve annak, hogy a Radiohead kiadta az OK Computer című, korszakalkotó albumot, az évfordulóról az együttes egy ünnepi kiadással emlékezik meg. A júliusban megjelenő albumon sok extra és eddig még ki nem adott három új dal is lesz. Thom Yorke most a filmkészítésbe is beszáll, ő fogja írni a legendás, 1977-es horrorfilm, a Suspiria remake-jének zenéjét.

Fotó: Dave J Hogan/Getty Images

Az eredeti, Dario Argento rendezte olasz horror atmoszférájára hatalmas hatással volt a Goblin együttes instrumentális zenéje: különös démoni kántálásokkal átszőtt vokális elemekkel építette fel a film mágikus hangvilágát. Az együttes jegyzi egyébként a Holtak hajnala (1978) című horror zenéjét is.
A remake-et Luca Guadagnino rendezi, és olyan színészek játszanak benne, mint Tilda Swinton, Dakota Johnson és Chloë Grace Moretz.

Guadgnino így nyilatkozott Thom Yorke-ról:

„Thom művészete felülmúlja kortársait. Egy álmom válik valóra azzal, hogy a zenéjét és hangját adja a Suspiriához.

Az alkotásainak mélysége és művészi víziója olyan egyedi, hogy a film hangzása úttörő lesz, és rezonál a nézővel. Felzaklató és átváltoztató filmélményt akarunk elérni, ehhez pedig nem is találhattunk volna jobb partnert Thomnál.”

via Independent