Tízezer gyerek közül választották ki a főszereplőt Nemes Jeles László Árva című filmjéhez

Befejeződött az Oscar-, Golden Globe-, Bafta díjas Saul fiát, és a Napszálltát jegyző Nemes Jeles László legújabb filmjének forgatása. Az Árva című alkotást a forgatókönyvet is jegyző Nemes Jeles László rendező családjának története ihlette, főszereplője a 12 éves Barabás Bojtorján.

A produkció hosszú hónapokon keresztül, megfeszített erővel kereste a film fő- és kiemelt szereplőit, a casting kiterjedt Erdélyre és Kárpátaljára is.

ÁRVA - Barabás Bojtorján; Forrás: PioneerPictures

 

Végül több mint 10 000 gyermek meghallgatása után a 12 éves, budapesti Barabás Bojtorjánt (Andor) választották ki a főszerepre, Waskovics Andreát (Klára) és Gregory Gadeboist (Berend) pedig a kiemelt szerepekre.

 

Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró a főszerepet játszó Barabás Bojtorjánnal kapcsolatban kiemelte:

Már a meghallgatásokon kiderült, hogy pontosan érti a karaktert, így ösztönösen közelítette meg a feladatokat. A forgatókönyv közös olvasása során minket is meglepett a felkészültsége, érzékenysége. Korát meghazudtolva elemezte a történetet, napokig beszélgettünk róla. Saját gondolatait, érzéseit, tapasztalatait hozzáadva felépített magának egy külön világot, amely abszolút dialógusban volt az én víziómmal. Alkotótársként gondolkodott velem a történeten, a karaktereken, a szereplők viszonyain - s nekem épp ez volt az eredeti célom.”

 

Az Árva 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. A város és lakói alig tértek magukhoz az 56-os harcok óta. Andor egy 12 éves kisfiú, akit anyja nevel egyedül. A fiú azzal a reménnyel nőtt fel, hogy a háborúban eltűnt édesapja egyszer majd visszatér. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent. A férfi azonban beköltözik hozzájuk és a fiú kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől.

Forrás: Szilágyi Lenke

 

 

Az Árva összesen 53 napig forgott, főleg budapesti helyszíneken, illetve Hatvanban.

 

Kemény Ildikó producer elmondta:

A magyar-angol-francia-német koprodukciós finanszírozás véglegesítésével párhuzamosan elkezdtük a hónapokon át tartó casting és a forgatás szervezését. A gyerekszereplők miatt fontos volt a filmezést a nyári szünetre időzíteni. Befoglaltuk a stábot és azt a 30 budapesti és néhány vidéki helyszínt, ahol meg tudtuk teremteni a film 1957-es miliőjét. Nagyon büszke vagyok az összes gyerek- és felnőtt színészünkre, Lászlóra és az egész stábra, hogy az állandó 35-40 fokos hőség ellenére sikeresen leforgattuk a filmet, kezdődhet az utómunka!”

 

Az Árva forgatókönyvét Nemes Jeles László rendező és Clara Royer együtt jegyzik. Producerei a Pioneer Pictures részéről Kemény Ildikó és Szále Ferenc, operatőre Erdély Mátyás, látványtervezője Ágh Márton, jelmeztervezője Flesch Andrea, hangmestere Zányi Tamás, vágója Politzer Péter, casting directora Zabezsinszkij Éva.

Nemes Jeles László; Fotó: Barakonyi Szabolcs

 

Az Árva magyar többségi és francia-német-brit koprodukcióban készül, a Nemzeti Filmintézet, az angol BFI, a francia CNC és a német FFA támogatásával. Finanszírozói még: az AR Content, a Mid March Media, az ARTE Grand Accord, valamint a Medienboard Berlin-Brandenburg. A magyar Pioneer Pictures partnerei a brit Good Chaos, a francia Lumen és a német Twenty Twenty Vision Filmproduktion.

 

Az Árva előreláthatóan 2025-ben kerül a magyar mozikba, a Mozinet forgalmazásában.

 

A Nemes Jeles László rendezte Saul fia a magyar filmgyártás történetében soha nem látott díjesőben részesült. Többek közt 2015-ben elnyerte a cannes-i nagydíjat, majd első magyar alkotásként a Golden Globe-díjat, 2016-ban kiérdemelte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, 2017-ben pedig a BAFTA díjat is - a Saul fia történelmet írt.