Tom Cruise egy évig készült rá, hogy megint kockára tegye az életét - itt az eredmény

A Mission: Impossible 7. rendezője már csak attól fél jobban, amit a következőre részre tartogatnak.

Tom Cruise már eddig is az életével játszott, amikor filmjeiben, különösen a Mission: Impossible sorozatban rendre a legveszélyesebb kaszkadőrmutatványokat vállalta be és az emberi teljesítőképesség határait feszegette. Szokása szerint az M:I hetedik részében is emelte a tétet: szó szerint leugrik egy motorral egy norvégiai szikláról.

A CinemaCon közönségének mutattak meg egy kulisszák mögötti felvételt, amelyben Cruise beszélt az életveszélyes mutatványról, a felvétel pedig - hogy, hogy nem - kiszivárgott. "Kisgyerekkora óta meg akarta csinálni" – mondta.  Egy szikláról egy rámpán gurul lefelé motorral, majd elengedi a járgányt a levegőben, mielőtt kinyílna az ejtőernyője. A színész egy évig készült a jelenetre, 500 ejtőernyős ugrást és 13000 motoros ugrást hajtott végre. A kisfilmben a Christopher McQuarrie, a film rendezője szájtátva bámulja, ahogy megnézi a felvételt a mutatványról, majd egy stábtag közli, hogy "Tom Cruise ma hatszor motorozott le egy szikláról".

Christopher McQuarrie a következőkkel zárta a bemutatót:

Az egyetlen dolog, ami jobban megrémít, az az, amit a nyolcadik küldetésre tervezünk.

A Mission: Impossible hetedik részét jövő májusban mutatják be. Tom Cruise addigra már az újabb őrült mutatványát fogja gyakorolni.

(Forrás: Uproxx)