Újra együtt Jennifer Aniston és Adam Sandler

A Kellékfeleség után ismét közösen nevettet a két sztár.

A Varietynek súgó források szerint a komikusok egy Netflix-produkcióban vállalnak újra együtt szerepet: egy Murder Mystery című vígjátékban játszanak majd férjet és feleséget. A sztori szerint a Sandler alakította figura egy New York-i rendőr, aki éppen Európában vakációzik a nejével, amikor is az a pikáns dolog történik, hogy őket gyanúsítják egy idős milliárdos meggyilkolásával.

Aniston és Sandler állítólag már 2011-es közös filmjük, a Kellékfeleség óta keresik a lehetőséget, hogy ismét együtt dolgozhassanak. A kaktusz virága remake-jeként készült vígjáték hazájában 103 millió, világszerte pedig 215 millió dollárt hozott a jegypénztárakban.

A Murder Mysteryt A munka hősei című sorozat egyik ötletgazdájaként ismert Kyle Newacheck rendezi, a forgatókönyvet pedig a Kiképzőtábor, a Zodiákus, A csodálatos Pókember 1. és 2., illetve A függetlenség napja: Feltámadás forgatókönyvírója, James Vanderbilt jegyzi.

Sandlernek ez már a hatodik nagyjátékfilmje lesz, ami a streamelős óriáscégnél jön ki, míg Aniston most először vállal szerepet Netflix-produkcióban. A Jóbarátok sztárjának ugyanakkor fut egy projektje az Apple-nél is: egy tévésorozat, amelyben Reese Witherspoonnal együtt játszik majd.


(via Variety)