Ridley Scott egyik legfontosabb rendezése, A nyolcadik utas: a Halál (1979) nemcsak egy franchise-t indított útjára és emelte a világhírnévig Sigourney Weavert, hanem újradefiniálta a sci-fi és a horror műfaját is, megmutatva, mit érhet el a kettő ötvözete a megfelelő rendezés mellett. Azt nyilván senki nem állítja, hogy a Jegor Abramenko által rendezett Szputnyik (2020) egy polcra lenne tehető Scott klasszikusával, de képes lehet az Alien-rajongóknak kellemes meglepetést okozni.

Felszínesen szemlélve Abramenko filmje akár az Alien gyenge utánzatának is tűnhetne, és egy másik rendező kezében talán az is maradt volna. A történet középpontjában dr. Tatyjana Klimova (Okszana Akinsina) orosz pszichológus áll, akit a szovjet hadsereg 1983-ban azzal bíz meg, hogy kezelje Konsztantyin Vesnyakovot (Pjotr Fjodorov). A szovjet kozmonauta legutóbbi űrutazása kényszerleszállással végződött, amelyben társa életét vesztette. Klimova doktornő, aki kezdetben diagnosztizálni próbálja Vesnyakovot, hamarosan elszörnyedve tapasztalja, hogy az űrhajós nem az az egyedüli túlélő, akinek látszik. A valóságban egy idegen lény fészkelte be magát a gyomrába, amely csak éjszakánként bújik elő, és olyan szimbiózist alakít ki a férfival, amelyet a doktornőnek vagy kontrollálnia kell, vagy végleg meg kell szakítania.

Bár az alaphelyzet gyanúsan ismerős, a film magával ragadó atmoszférája egyértelművé teszi, hogy a rendező a lehető legtöbbet hozta ki az inspirációból, és ezzel a kritikusok is egyetértenek. Jelenleg a produkció 87%-os kritikusi pontszámon áll a Rotten Tomatoes oldalán, és a közönség értékelése sem marad el sokkal mögötte. Amiatt viszont, hogy a világjárvány kezdetén mutatták be, Abramenko alkotása a radar alatt maradt, pedig a kiváló alakítások, a látványvilág és a fordulatos forgatókönyv bőven kárpótolja a nézőt.

A cselekmény szinte végig egy szovjet létesítmény falai között zajlik, amelyet a kíméletlen Szemiradov ezredes (Fjodor Bondarcsuk) irányít. A Szputnyik éppolyan klausztrofób, mint egy thriller, és olykor olyan véres, mint a legdurvább horrorfilmek. Ahelyett azonban, hogy agyatlan mészárlásba vagy akcióorientált sci-fibe csapna át – mint például a Ragadozó (1987) –, takarékosan bánik a brutalitással. Inkább a feszültséget építi lassan, de biztosan, miközben Klimova doktornő fokozatosan ismeri meg a szovjet hőst fertőző szimbiótát, hogy aztán sokkolja őt annak agresszív potenciálja.

Az Alien eredetileg egy még félelmetesebb, szürreális befejezést kapott volna

Ha Ridley Scott ezt a befejezést használja, a folytatásokat is csak teljesen máshogy tudták volna elkészíteni.

Tovább

A Szputnyik fokozatosan erősít rá a politikai felhangokra, hogy keretbe foglalja a klasszikus sci-fi konfliktust: a szörnyeteget katonai fegyvernek látók és a szörny mögött az embert keresők összecsapását. Ezzel a film eltávolodik az Alien-franchise újabb, fantasztikusabb irányvonalaitól, mint amilyen a Prometheus (2012) vagy az Alien: Covenant (2017), és inkább arra használja az idegent, hogy reflektáljon az emberi szellem természetére. Ráadásul olyan csavaros a befejezése, amely egyszerre késztet az egész történet újragondolására és hat az érzelmeinkre is.

Via: Collider