Van élet a karanténon túl?

Hová meneküljön, aki az egész világra allergiás? Az Édenben, Kocsis Ágnes új filmjében egy bezárva élő nő és egy pszichiáter közt alakul ki különleges kapcsolat.

Mikor lesz ennek az egésznek vége? " 

Ez Kocsis Ágnes új filmjének első mondata, és látva közben a szkafanderes főszereplőt, ahogy vágyakozva néz ki az ablakon, nehéz nem a másfél éve zajló világjárványra asszociálni.

A rendezői szándék persze nem ez volt, hiszen a film ötlete már tíz éve megszületett, a forgatás pedig 2018 nyarán zárult le, de az amúgy is különleges történetet még izgalmasabbá és fajsúlyosabbá teszik ezek az áthallások.

Éva már abba belehalhat, ha az űrruhára hasonlító védőfelszerelése nélkül lép ki az utcára. A 30-as évei végén járó nő egy létező és nagyon ritka betegségben szenved: allergiás szinte mindenre az elektromosságtól a különféle kémiai anyagokon át a rádióhullámokig. Hét éve, a tünetek megjelenésekor az addig tanítóként dolgozó Éva beköltözött egy számára kialakított, külvilágtól hermetikusan elzárt lakásba, cserébe egy tudóscsoport kísérleteket végezhet el rajta. Végtelenül magányos, az orvosokon kívül egyetlen társasága és segítsége az öccse. A napi rutint egy pszichiáter érkezése töri meg, Andrást egy Éváékkal perben álló vállalat bízta meg. A feladata, hogy szakvéleményt adjon arról, pszichés eredetű-e a nő betegsége vagy valóban külső tényezők okozzák a tüneteket. A férfi kezdetben maga is pusztán izgalmas orvosi esetként tekint Évára, de a terápiás találkozások során egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A helyzetébe belefásult, cinizmusba menekülő nő elkezd újra reménykedni, de az egyedül élő, elvált András életét is megváltoztatják a közös beszélgetések.

A főszereplő betegsége a rendező nyilatkozata szerint metaforájaként szolgálhat a bolygónk tönkretételének, a film pedig többek közt azt vizsgálja, hogy milyen hatással van mindez az emberi kapcsolatainkra. Az Éden valójában nem harcos környezetvédelmi manifesztum, hanem Kocsis Ágnes előző két filmjéhez hasonlóan a magányról és a kirekesztettségről szól. A Friss levegő nyilvános vécében dolgozó főszereplője a munkája, a Pál Adrienn ápolónője a túlsúlya miatt érezhette magát páriának, de a rendezőt már 2005-ös rövidfilmjében, A vírusban is az izgatta a legjobban, hogy a betegség miként szigeteli el a főszereplőt a környezetétől, nemcsak átvitt, de fizikai értelemben is.

A legfontosabb különbség, hogy az Éden nemcsak elvont koncepcióként, de átélhető, személyes drámaként is működik. Kocsis most is a védjegyszerű hosszú beállításokat használja, de ezek a kompozíciók egy pillanatig sem unalmasak. Ha a Pál Adriennt nem számítjuk, akkor magyar filmben utoljára a Taxidermiának sikerült ennyire bravúrosan ötvöznie a valós helyszíneket és tereket egy sosem volt világ díszleteivel. Az Éden egyszerre játszódik a jelen Budapestjén és egy személytelen, rideg épületekből felhúzott futurisztikus városban – mintha a filmbéli világot ugyanazok tervezték volna, akik a 4-es metrót. A főszereplők ugyanakkor nem csak bámulnak a semmibe a látványos díszletek közt, de beszélgetnek is egymással, a terápiaszituációban, és azon kívül is. A dialógok frappánsak, mélyre hatolnak, és néhol még viccesek is.  

Az élményt csak az utószinkron csorbíthatja egy kicsit, a női főszerepet ugyanis a horvát Lana Barić, a pszichiátert pedig a színészmúlt nélküli belga rockzenész, Daan Stuyven alakítja (kiválóan), és amíg Kardos Róbert semleges hangszíne passzol a sztoikus alkatú férfihez, addig Für Anikó hangjában sokkal több az érzelem és az árnyalat, mint Barić játékában. Nehéz eldönteni, mi lenne a szerencsésebb, ha a horvát színésznő dolgozna több vagy Für kevesebb gesztussal, a film második felében, Éva átalakulásával párhuzamosan azonban ez a kontraszt szerencsére egyre inkább eltűnik, pont úgy, ahogy a hideg, kék fényeket is felváltják lassan a melegebb, barátságosabb színek.

A történet részleteit illetően akadhatnak még jogos kérdéseink, az például nem derül ki, hogy

miért pont Budapest belvárosában él az, aki mindenre allergiás?

A lényeg persze nem a részletekben van. Kocsis filmje nem az allergiáról, a vírusról vagy a környezetszennyezésről mesél, hanem arról, hogyan tudunk kapcsolatot teremteni egymással és a külvilággal, mind testileg, mind lelkileg. Ebből a szempontból kortalan és univerzális az Éden, pont, mint a Testről és lélekről. Enyedi Ildikóhoz hasonlóan Kocsis Ágnes is egy olyan filmet készített, amely befogadhatóbb a nagyközönség számára, mint a korábbi rendezései, de egyben felkavaróbb és katartikusabb is.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu