Török Ferenc filmrendező szerint a Filmalap felismerte, hogy tízszer-százszor annyi nézőt elérnek külföldön, mint Magyarországon, így most szárnyalhat a magyar film, amihez kellett a Saul fia sikere is. Beszélgettünk vele továbbá 1945 című friss filmjéről, a bűnösökről és arról, hogy '45 ismerete nélkül nem lehet megérteni a második világháború utáni történelmet. Elmondta mi a fény, a hangok és Rudolf Péter pozíciója, valamint hogy akárcsak a Moszkva tér esetében, itt is rajta ragadt a munkacím a kész filmen. Nagyinterjú Török Ferenccel, aki épp ma ünnepli a 46. születésnapját.
Mióta van a fejedben az 1945?
10-12 éve biztos dolgozunk rajta, hogy egy jó forgatókönyv, majd film legyen egyszer belőle. Természetesen voltak leállások is, végül két éve vágtunk neki újra az utolsó legkeményebb szakasznak. Leforgattuk két hónap alatt 2015 nyarán, aztán vágtunk, zenéltük, hangot kevertük, hosszú menet volt: április 20-tól játsszák a magyar mozik. El se hiszem.
Ragályi Elemér operatőr és Török Ferenc rendező (forrás: Katapult Film)
Mindig is piszkált a történelem, de ez az első ilyen témájú filmed. Volt ebben szándékosság vagy a sors hozta így?
1945 nagyon izgalmas év. Miközben ‘56 folyik a csapból is, alig tudunk valamit a háborút követő időszakról. Megszállás volt? Demokrácia? Felszabadulás? Teljes a káosz 1945 megítélésében, a történelem tanárok hamar továbblapozzák a háború utáni éveket. A hivatalosnak tekinthető emlékezetpolitika sem akarja mindezt nagyon boncolgatni, de minket pont ez az időszak érdekelt, ami pont sosem lesz az érettségin történelem tétel. A tanmenetben a világháború után rögtön jön Rákosi és ötvenhat. 1945 pedig leginkább még mindig a “felszabadulás” éve az emberek fejében, ezt tanították ugyanis évtizedeken át. 1945 egy olyan fontos hiányzó láncszem, ami nélkül szerintünk nem is lehet igazából megérteni a huszadik század második felének a történelmét, de a napjainkat sem igazán.
Ebben a filmben új attitűd, hogy nem csak az áldozatok szemszögéből közelíti meg ezt a fontos pillanatot, sokkal inkább a bűnösök, a kollaboránsok, vagy épp a korabeli hatalom oldaláról is. Mert mindegy, hogyan került valaki a gépezetbe, szinte mindenki szemtanúja volt a tömeges deportálásoknak. Ez sokkal drámaibb helyzet. Mert a vétkeseknek is tovább kellett lépniük a történteken, mert élniük kellett. Az 1945 történetében minket leginkább a bűnös karakterek érdekeltek.
Amikor megtaláltad ezt a sztorit, rögtön úgy érezted, hogy ez nagyon kompakt, ezt kell filmre vinni?
Nagyon tetszett, hogy rövid idő alatt játszódik, összesen három-négy óra történetét dolgozza fel a cselekmény. Provokatív már a sztori felütése is és van benne néhány zseniális írói ötlet: például sok a titok, melyek végig feszültséget teremtenek. A pletykahullám, ami elindul a faluban, senki nem tudja, miért is jöttek pontosan az idegenek. Ez egy izgalmas krimi, sok western motívummal elegyítve. Nem egy lövöldözős háborús tabló.
De azért pszichológiai dráma is…
Több külföldi kritikus említi Hanekét vagy Bergmant az 1945 kapcsán. Talán azért is mert ez tényleg egy pszichodráma. Nagyon titokzatos falu, ahol mindenki mindent tud, de semmi sincs sosem kimondva. A közeg így pattanásig feszült, és valami rettenetes bűn után vagyunk. A két érkező árnyalak mintha csak a falusiak képzeletének szülöttei lennének, megjelennek egy nyári napfényes délutánon, mint az “élő lelkiismeret”.
A két ortodox zsidó figura szakrális utat jár be a filmben. Olyan szellemfigurákat akartunk varázsolni belőlük, mint Bergman tette a Hetedik pecsétben. Haláltánc a domboldalon, árnyak, fekete sziluettek...
A filmművészet foglalkozik ugyan ezzel a korszakkal, de lehet mondani, hogy korántsem annyit, amennyit lehetne?
Azért azt ne felejtsük el, hogy mi is az irodalmon keresztül jutottunk el ehhez a történethez, tehát a film létrejötte ebből a szempontból az irodalomnak is az érdeme. Ha nincs Szántó T. Gábor novellája, akkor ez a film sincs.
Értem, tehát írjanak több jó sztorit erről a korszakról, és akkor ti gyártjátok majd a filmeket…
Minden korszakról lehet jó sztorikat írni, persze nagyon nehéz munka, szerencse is kell hozzá, ritkán azért összejön. Az a lényeg, hogy tudj újat adni a nézőknek! Bár a filmünknek az lett a címe, hogy 1945, valójában nem csak ‘45-ről szól, hanem a háború utáni gyász időszakáról. Az a cím, például, hogy 1945 után közelebb lett volna a mi történetünkhöz.
Jókor jut eszedbe…
Azt írtuk fel a csapóra, hogy 1945 és szépen rajta maradt. Nem találtunk jobb nevet a kisgyereknek. Így maradt, hiába kerestünk újat. Ez volt pont a Moszkva térnél is, ráírtuk a munkacímet a csapóra, hogy Moszkva tér, és az maradt a film címe. Pedig mindenki azt mondta, hogy nem lehet az a címe, mert azt fogják hinni az emberek, csak egy villamosmegálló...
Az első perctől fekete-fehér filmet akartál?
Igen, nem volt kérdés. Abból a korból nem nagyon maradt színes emlékünk, csak fekete-fehér. Az archív fényképek, mozihíradók vagy a korabeli játékfilmek mind fekete-fehér. Így sokkal drámaibb a filmünk, nincs is szükség színekre, sokkal koncentráltabb minden, ráadásul sokkal olcsóbb is. Ez a film a fehér-fekete kontrasztjáról szól, árnyékról és fényről: egyszer kint a tűző napon, aztán bent a sötét parasztházban. Ez adja a történet vizuális dinamikáját.
Meg szól a hangokról...
A hangokról, az atmoszférákról, a zörejekről és az organikusan kapcsolódó zenéről. A hang nem egy másik világ, a kép csakis azzal együtt, összhangban hat. Amit Szemző Tibor és Zányi Tamás adott nekünk a hangkulisszában, pont annyira fontosak, mint Ragályi Elemér fantasztikus képkompozíciói. Próbáltunk egy átélhető, realista drámát megalkotni 1945-ről, de a hangzó világgal épp azt akartuk megmutatni, mi a huszonegyedik századból meséljük el ezt a történetet. Mert ez a történet most van elmesélve, hetvenkét évvel azután, amikor valójában megtörtént. Mi elbeszélők, a hangsávval vagyunk leginkább jelen.
Rudolf Pétert álmodtad meg a szerepre?
És úgy tűnik, nagyon jó választás volt! A színész az első, az Ő arca határozza meg elsősorban a filmet. Az 1945–ben olyan szereplőgárda van, ami ritkán adatik meg egy rendezőnek. A negatív főszerepet hitelesen eljátszani egy kedvesen vidám komikusnak mindig nagy kihívás. “Rudipeti” pályáján nagyon hiányzott egy ilyen átalakulás, ami igazi átlényegülést jelentett számára. Büszke vagyok rá és nagyon tisztelem. Remélem, eztán sok maffiózót fog játszani. Rudiban van egy fantasztikus kiegyensúlyozó erő, hiába a rendező a karmestere a filmnek, a zenekar az elsőhegedűs nélkül meg sem szólalhat.
Mostanában három évente csinálsz filmet, most is jön a következő három év múlva?
Jó lenne! Nagy szerencsém volt eddig a pályámon, idestova húsz éve folyamatosan forgatok, sokat dolgozom, vannak új felkérések mindig, meg régi tervek, amik lehet, hogy csak álmok maradnak. Ez az év már az 1945-ről szól. Rengeteg rangos filmfesztivál meghívta a filmet, körbe járja majd a világot, sok országban forgalmazni is fogják, Észak-Amerikától Ausztráliáig. Október végén indulunk New Yorkban.
Hosszú évek után, mintha kezdene felébredni a magyar film, szerinted miért most?
Minden évben Oscar-díj és Arany Medve! Ráadásul működik a filmipar, sok külföldi film forog itt, ami gazdasági nyugalmat ad a szakmának. Minden nap világsztárok flangálnak a pesti utcákon, itt forgat fél Hollywood. Ez is jót tesz, meg az is, hogy a sokszínűség szerencsére megmaradt a filmalap szempontrendszerében. Így minden generáció tud dolgozni. Készülnek könnyű vígjátékok, kemény drámák, profi thrillerek és persze a fesztivál sikerre ácsingózó művészfilmek. Ma előny magyarnak lennem egy híres külföldi fesztiválon, mert azt mondják: “Na, ezek az új magyar filmesek a Saul fia után sem álltak le!” Berlinben a filmfesztivál egy hete alatt rengeteg versenybe meghívták és sok-sok ország vette meg a forgalmazási jogokat. Már nem probléma a nyelv sem, simán működik az angol felírat bárhol a világon.
Ez óriási nagy lehetőség, külföldön akár tízszer-százszor annyi nézőt elérünk, mint Magyarországon. Többé már nem egy zárt piacra dolgozunk. Ehhez nyilván a Saul fia sikere is kellett, lényeg, hogy a Filmalap felismerte, külföldön igenis van esélye a magyar filmeknek. A film univerzális nyelv, el kell felejteni, hogy mit kíván éppen a lokális közönség, mert nemzetközi közönségben kell gondolkodni. Persze mindezt magyar nyelven, magyar színészekkel, magyar tájakon. A filmnyelv a képekben van, meg a zenében, ritmusban, vágásban vagy épp mindebben egyszerre. És ez a csodás nyelv a világon mindenhol érthető.
