Volt egy szerep, amitől Brad Pitt teljesen bepánikolt

Ám a film végül kultikus lett.

A ma 60 éves Brad Pitt az 1900-as évek végére már ismert színésznek számított, olyan filmekkel a háta mögött, mint az Interjú a vámpírral, a Hetedik, a Ha eljön Joe Black vagy épp a Harcosok klubja. Ekkoriban feltörekvő rendezőket keresett izgalmas projektekkel, akiknek szerepelhet filmjeiben. Az egyik ilyen feltörekvő rendező Guy Ritchie volt, akinek első filmje, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső után több színész is jelezte, hogy szívesen dolgozna vele. Az egyik ilyen Brad Pitt volt.

Forrás: Columbia Tri-Star

 

„Mindent megnéztem az elsőfilmes rendezőktől, és az egyik ilyen A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső volt, amit egy Guy Ritchie nevű fószer készített. Felhívtam, és mondtam neki, hogy »Hé, nagyon bírom, amit csinálsz, ha lenne valami, amiben én is szerepelhetnék, szól!« Mire azt mondta: »Nos, van valami.« Erre én: »Szuper, benne vagyok!« Aztán egész a forgatásig pánikoltam.”

- mesélte.

Pitt az ír romát, Mickeyt alakítja a Blöff című filmben, és egy különleges akcentusra volt szükség, hogy a karakter hiteles legyen. A színész teljesen bepánikolt attól, hogy sikerül-e ez az akcentus (ami a magyar szinkronban egészen másként hangzik, érdemes eredeti nyelven (is) megnézni a filmet). Pitt számára az okozta a nehézséget, hogy a figura dialektusa teljesen érthetetlen, miközben ő azt tanulta meg, hogyan beszéljen tisztán és érthetően: „Dolgoztam az akcentuson, próbáltam tiszta és érthető lenni, de nem sikerül.” Pitt teljesen bepánikolt, még azt is mondta Ritchie-nek, hogy:

„Ember, teljesen el fogom rontani a filmed.”,

de a rendező ezt mondta: „Ó, ugyan, nem, nem!”

Ez is érdekelhet

7 emlékezetes roma karakter a filmekben

A sztereotípiákon túl is vannak eszközök egy népcsoport ábrázolására.

Tovább

 

Végül a forgatás előtti nap, mikor másnap hajnali 6-ra kellett menni, éjfél körül bevillant neki, hogy tudná hitelesen alakítani Mickeyt. Éjfélkor felhívta Ritchie-t azzal, hogy:

„Az rendben van neked, ha nem lehet érteni a remekül megírt párbeszédeket?”

Mire a rendező annyit mondott: „Igen”.

 

(via Far Out)