Weinstein-ügy: újabb vádemelés

Ugyanaznap, amikor New Yorkban megkezdődött a szexragadozó producer tárgyalása, Los Angelesben is eljárás indult ellene.

A Los Angeles-i ügyészség két 2013-as incidens miatt emel vádat a viselt dolgaival 2017 októberében lebukott Harvey Weinstein ellen. A két különálló, ám mindössze két nap leforgása alatt történt eset egyike nemi erőszak, a másik pedig szexuális zaklatás, amely során a férfi többféle szexuális támadást is elkövetett áldozata ellen.

Az erőszak az ügyészség állítása szerint 2013. február 18-án történt egy szállodai szobában, ahova Weinstein berángatta a meg nem nevezett nőt. A bukott producer másnap este pedig egy Beverly Hills-i szállodai lakosztályban támadta meg másik névtelen áldozatát. Az ügyészség 5 millió dolláros óvadékot kért Weinsteinre, amit a férfi minden bizonnyal ki fog tudni fizetni.

Így érkezett Weinstein a New York-i tárgyalásra január 6-án. Forrás: Kena Betancur / Getty Images

 

Habár erre a legfrissebb vádemelésre a producer ügyvédei még nem reagáltak, az eddigi esetekben végig azt állították, hogy ügyfelük ártatlan, és minden alkalommal kölcsönös beleegyezésen alapuló szexről volt szó. A hétfői vádemelés napján egyébként az esküdtszék tagjainak kiválasztásával megkezdődött New Yorkban a Weinstein elleni tárgyalás. Itt az áldozataiból (köztük például Rosanna Arquette és Rose McGowan színésznőkből) és az áldozatokat támogatókból álló tömeg fogadta a helyszínen.

New Yorkban öt nő elleni szexuális támadással vádolják a férfit, és ő mindegyik esetben ártatlannak vallotta magát. Mióta a botrány 2017 októberében kirobbant, Weinsteinről összesen több mint 80 nő (köztük az említetteken kívül Gwyneth Paltrow és Ashley Judd színésznők) állította, hogy valamilyen formában bántalmazta őket szexuálisan. Los Angelesben az ügyészség eredetileg nyolc ügyben nyomozott, de a vádemelésig sajnos csak az említett kettő jutott el. Amennyiben a producert bűnösnek találják, 28 évi börtönbüntetést is kaphat. A New York-i tárgyalás egyik vádpontja még ennél is súlyosabb: ha abban elítélik, életfogytiglannal kell szembenéznie.


(via The Guardian)