Többet, mind gondolnánk, és ez nem csak abban merül ki, hogy a rendező nem átall drónfelvételeket is használni, hanem, ha kicsiben is, de bemutatja a vidéki életet a mai Magyarországon, miközben elmereng a múlton.
A 2012-es Az ajtó után Szabó István új filmmel jelentkezett, ami meglepő módon nem archaizál, nem a múltban játszódik, ahogy azt tette eggyel korábbi filmjében, a Rokonokban (2005) is, hanem zavaros kelet-európai jelenünkkel foglalkozik. Bár természetesen most is beköszön a múlt, és azon belül is részben a 82 éves rendező múltja, de nem ír mindent felül.
A Zárójelentés Stephanus kardiológus professzor (Klaus Maria Brandauer) története, akit váratlanul nyugdíjaznak, mivel magát a kórházat is megszüntetik, részben azért, mert amúgy is leépítik az egészségügyet, részben azért, mert valakiknek kell az épület és a telek, ahogy arra az igazgató is célozgat. Itt azért már lehet sejteni, hogy a filmnek nem kevés aktuálpolitikai áthallása lesz, bár eleinte úgy tűnik, történetünk egészen másfelé tart. Hősünk ugyanis egy hirtelen ötlettől vezérelve operaénekes feleségét (Udvaros Dorottya) hátrahagyva leköltözik édesanyjához a szülőfalujába, és mivel a poszt évek óta betöltetlen, körzeti orvosként kezd dolgozni. És elsőre az egész olyan, mint valami giccses falusi csendélet: itt nincsenek 70 évesnél fiatalabb házak, de mind tökéletes állapotban, tornáccal, verandával, kiskapuval, a mosolygós parasztok pedig tyúkot hoznak a doktor úrnak, akinek már az apja és a nagyapja is őket gyógyította, elmondva bajaikat, ügyes-bajos. Az élet szép vidéken, gondolhatjuk, hiszen a pap (Eperjes Károly) focizik a lurkókkal, és minden társasági eseményt gyerekkórus kísér, a kórust pedig a már elvirágzott, de még mindig szép szemű asszony (Kerekes Éva) vezényli – aki tetszik is hősünknek.
Csakhogy ott van Stohl András! Ő a mosolygós polgármester, egy olyan szerepben, amit tíz rendezőből tíz csakis ráosztana, és aki elhozza nekünk a szép magyar valóságot. Mert gyógyfürdőt akar építeni meg wellneszt, ami jól hangzik papíron meg a falugyűlésen, de közben mindenkin átgázol. Bár hangsúlyozzák, hogy független, egy párt neve sem hangzik el, felismerhető benne az új politikai elit, ahogy az orvosban is felismerhető Szabó István alakja. Szabó is vidéken töltötte gyerekkorát, apja orvos volt a tatabányai kórházban; édesanyja szintén ott dolgozott, míg apai nagyapja bányafőorvosként dolgozott. Szabóé a mély zeneszeretet is, ami visszatérő motívum a filmben – talán kicsit túl sokszor visszatérő és túlságosan is aláhúzott motívum -, ahogy a rendező ügynökmúltja is előkerül az orvos történetében, amit nagyjából így intéz el, és elnézést, ha nem szó szerint idézzük: „Megnézem, hogy ezek közül az újak közül ki mit írna alá, ha kétszer úgy pofán verik őket, hogy az orrukon jön ki a vér!”. Mindez persze nem újdonság, Szabó beleszövi múltját filmjeibe.
A múlt azonban, ahogy írtuk, nem írja felül a jelent, és Szabónak nincs jó véleménye a jelenről, különösen, ami a vidéket illeti. A falusi idill ugyanis hamar elcsúnyul, a politika mindent felülír, az öregeknek meg amúgy sincs helye ebben a világban, és aki tud, amúgy is külföldre megy – az orvos lányát játszó Martinovics Dorina csak skype-on jelentkezik be Hamburgból. Keserű film a Zárójelentés, de ez nem jelenti azt, hogy jó: történései sokszor egy telenovella dramaturgiáját idézik meg, ahogy Koltai Lajos operatőr képei sem mindig elég nagyjátékfilmesek. Saját logikáját sem mindig követi. Azt hinnénk, VAN jelentősége annak, hogy fiatalkori nagy szerelme lett az orvos asszisztense, de nincs, nem világos, csak sejthető a kórusvezető hölgy furcsa viselkedésének oka, ki az öregember a padon (Andorai Péter utolsó alakítása) és néhány színészi játékot is beleértve még sok minden problémás, vagy csak túl egyszerű. Klaus Maria Brandauer azonban még mindig remek, és azok a részek, ahol együtt játszik a sajnos túl keveset szereplő Udvaros Dorottyával, borzasztóan szerethetők. És ez is valami manapság.
Értékelés: 6/10
