Családi színház élmény télen-nyáron!

Vannak mesék, amelyek soha nem mennek ki a divatból. Ezek közé tartoznak Csukás István történetei is, melyek minden felnövő generáció számára egyaránt kedvesek. Annál pedig nincs jobb, mint amikor a fantázia és a jókedv összehozza az egész famíliát. A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron című mese nem csak a nézők számára jelent családi időtöltést, a darabban Incze József együtt játszik fiával, Mátéval.

Csukás István meséinek az a titka, hogy kicsik és nagyok egyaránt képesek élvezni. A napokban mutatták be az Újszínházban A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen-nyáron című zenés, családi előadást, amely azonnal hatalmas sikert aratott. A Horgász szerepében Incze Józsefet láthatja a közönség, aki számára ez a darab igazi családi móka, hiszen a fia, Máté is játszik benne. Máté több szerepet is játszik: ő az egyik hal, a narancsárus, valamint a haltolvaj holló is az előadás során - mesélte Incze József. - A közös játékba közös élményeket is fűztünk, hiszen amikor a fiam kicsi volt, én tanítottam pecázni, sokat jártunk együtt a vízhez. Volt, hogy fogtunk halat és volt amikor úgy jártunk mint a mesebeli figurám:majdnem fogtunk halat. Ezek a közös kalandok most gyakran eszünkbe jutnak, köszönhetően a mesének.

Incze József elárulta, a próbafolyamat során gyakran adtak és kaptak egymástól kritikát. Igyekszem nem elfogult lenni, és azt hiszem Máté nagyon jó mindhárom szerepben - mondta büszkén a színész. - A mi esetünkben természetesen elkerülhetetlen, hogy ne csak a próbán foglalkozzunk a szerepeinkkel, így Máté is adott tanácsokat nekem, én pedig neki. Ezeket oda-vissza megfogadtuk.

A darab komoly fizikai kihívást is jelent a művészek számára, hiszen a produkció során nem csak énekelniük és táncolniuk kell, hanem a levegőben is fel-alá repkednek.
Kökényessy Ági, aki a darabot rendezte, mindent elkövetett annak érdekében, hogy egy igazán látványos színházi élményt hozzon létre. Úgy látom, hogy az előadásokon nagyjából fele-fele arányban ülnek gyerekek és felnőttek és minden korosztály ugyanannyira élvezi a mesét - folytatta Incze József. - Vannak olyan poénok, amiken inkább a felnőttek nevetnek, másokon pedig a gyerekek kacagnak nagyokat. Csukás István tudja, hogyan kell úgy csűrni - csavarni a történetet, hogy a végeredmény mindenkinek tessék.

Incze József azt is elmesélte, hogy a meseíró a Csukás István a próbafolyamat során háttérbe vonult, egyáltalán nem szólt bele a munkába. Csukás István számomra egy élő legenda, a legnagyobb inspiráció számomra az ő varázslatos személyisége, kisugárzása volt - mondta a színművész. - A bemutató után éppen ezért csak annyit tudtam mondani neki: köszönöm azt, hogy egyáltalán vagy!

Az Újszínház legújabb előadása minden szempontból alkalmas arra, hogy igényes és élvezetes kikapcsolódást nyújtson: Csukás István mindenki számára kedves történeteit a rajzfilm ihlette rendkívül látványos jelmezek teszik emlékezetessé. Természetesen a jól ismert Horgászinduló sem hiányzik a darabból, mellette pedig újabb fülbemászó nóták is felhangzanak.