Dívák estéje a Budapest Parkban - Fábián Juli & Zoohacker, Dallos Bogi

Két díva, széles mosolyok és hatalmas tehetségek lépnek színpadra június 8-án a Budapest Parkban. Tavalyi nagy sikerű parkos debütálása után Fábián Juli & Zoohacker tér vissza a Park nagyszínpadára, előttük pedig a friss lemezes Dallos Bogi énekel.

Fábián Juli nemcsak nagyszerű hangja, de improvizatív képessége és áradó jókedve miatt is a legtehetségesebb hazai énekesnők között szerepel. Az éneklés nála olyan természetes, mint a lélegzetvétel, így nem csoda, hogy rendszeresen vendégszerepel más zenekaroknál is. 2011-ben keresztezte útját Zoohacker – alias Palásti Kovács Zoltán – akivel bár két különböző műfaj felől érkeztek, mégis megtalálták azt a közös hangot, mely egyedi világukat jellemzi. Juli hozza a klasszikusabb zenei formákat, míg Zoohacker elektronikus hangszereléssel bolondítja meg őket. Nem csoda, hogy a páros folytonos szereplője a slágerlistáknak, elég ha csak a Like a Child, a Sizzlin' vagy a Shine című dalokra gondolunk, dallamuk egyből bekúszik a fülünkbe.

Előttük a 2014-es Dalban megismert és megszeretett Dallos Bogi hozza meg a hangulatot az egész estés tánchoz. Bár Bogi még csak karrierje elején jár, máris több szakmai és közönség díjjal, valamint olyan slágerekkel büszkélkedhet, mint a We All vagy a World of Violence, énekelt az Arénában James Blunt előtt. És úgy fest, mindez csak a kezdete egy ígéretes karriernek, amelynek Bogi idén fontos mérföldkövéhez érkezett és megjelentette első nagylemezét, Épp Most címmel. A friss dalokat  június 8-án élőben is élvezhetjük a Budapest Parkban.

További információk és jegyvásárlás: www.budapestpark.hu