Honnan tudod, hogy ez végre tényleg szerelem?

Máté Gábor egy kortárs amerikai sikerdarabot, Annie Baker John című, négyszereplős párkapcsolati drámáját rendezte meg a Budaörsi Latinovits Színházban.

Fiatal pár (Hartai Petra és Böröndi Bence) érkezik egy kisvárosi panzióba. A pennsylvaniai Gettysburg-ben járunk, ott, ahol az Amerikai Egyesült Államok földjén valaha vívott legvéresebb csata zajlott az 1800-as évek közepén – és amelynek lakói igyekeznek meglovagolni történelmük e híres-hírhedt fejezetét. A szellemturizmusba a maga szerény eszközeivel beszálló házinéni (Takács Katalin) nagyon kedves. A beteg férjét ápolja, akit sose látni, állítólag a ház másik szárnyában lakik. A szobák az amerikai polgárháború hőseiről kapták a nevüket, de különös módon néha lakhatatlanná válnak. A lépcsőfordulóban egy félelmetes baba ül karosszékben. Mintha bámulná a vendégeket. Van, hogy a lámpák csak úgy maguktól lekapcsolódnak. Aztán megjelenik a szállásadó nyolcvankét éves vak barátnője (Bánsági Ildikó), aki azt állítja, hogy korábban elmebeteg volt, de nem kell aggódni, mert már nem az. Valahogy így kezdődik minden rendes horrorsztori…

A fiatal párról aztán hamarosan kiderül, hogy veszélyben a kapcsolatuk, mégpedig egy John nevű harmadik miatt. És hiába az utazgatás, a szándék, az együtt töltött idő, beszélgetéseikből, pontosabban arra tett kísérleteikből szépen lassan kirajzolódik minden horror kötelező eleme, a tükör. Vigyázva kell belenézni, mert könnyen megláthatjuk benne saját magunkat. Ahogy a rettegett magány elől menekülve mindig a saját lábunkba botlunk. 

A John Gettysburgben játszódik. Egy kisvárosban, ami arról híres, hogy itt zajlott az Amerikai Polgárháború legnagyobb és legvéresebb csatája. Erre a történelmi eseményre azóta egy egész üzletág épült, a turisták azért mennek Gettysburgbe, mert a hiedelem szerint a halott katonák szellemei visszajárnak ide, sok helyi kisvállalkozás pedig direkt rájátszik erre. Van emiatt a városkának egyfajta misztikus jellege, nem véletlen, hogy Annie Baker ide írta meg a Johnt. Mindenféle furcsa dolog megtörténhet itt, ebből következően az egész darabot átlengi egyfajta különös misztikum.

 – meséli Máté Gábor az előadásról.

 

Annie Baker fiatal amerikai drámaírónő John című színdarabját 2015-ben mutatták be New Yorkban, és azonnal hangos sikert aratott, a Time Out magazin „Az 50 legjobb valaha megírt dráma” közé választotta.

Kísérteties meditáció azokról a témákról, amik a szerzőt leginkább jellemzik; a magány állandó jelenléte az ember életében, valamint a szeretet és a jelentőségteljes kapcsolatok utáni zaklatott kutatás.

– áll a New York Times méltatásában. A John-t itthon először a Budaörsi Latinovits Színházban láthatja a közönség Németh Nikolett fordításában és dramaturgi közreműködésével. A Máté Gábor által rendezett előadás szereplői Bánsági Ildikó, Hartai Petra, Takács Katalin és Böröndi Bence.

Hogy mit gondolok ennek a két embernek a párkapcsolati vívódásáról?

– teszi fel a kérdést Máté Gábor.

Azt, hogy az embernek egy élete van, és én azt vallom, hogy ez alatt az egy élet alatt azt a valamit, ami számunkra megadatott, ki kell maxolni. Ha valaki egy ember mellett úgy tudja leélni az életét, hogy a lehető legboldogabb, és érzelmileg mindent meg tud adni a társának és a gyerekeinek, akkor azt kell csinálni. De ha az ember boldogtalan, nem lesz másik élete, amiben boldog lehet. Én abban hiszek – de ez természetesen nem feltétlenül követendő –, hogy az embernek mindent meg kell tennie azért, hogy valóban boldog legyen, mert csak akkor tudja boldoggá tenni a környezetét is. Annak semmi értelme nincs, hogy boldogtalanul tegyem tönkre talán éppen azoknak az életét, akiket a legjobban szeretek.

A John-t október 6-tól láthatja a közönség a Budaörsi Latinovits Színházban!

Színlap és jegyvásárlás: https://latinovitsszinhaz.eu/eloadas/john/