Lehet-e egyszerre két embert szeretni?

Juliette Binoche filmje a szerelemről, a szexről, a hűségről, az árulásról és szenvedélyről szól. Az Ezüst Medvével díjazott francia alkotás csütörtöktől látható a mozikban!

Mindig is a francia filmek (előttük pedig a francia regények) voltak azok, amelyek talán a legőszintébben, legizgalmasabban és leginkább tabuk nélkül tudtak mesélni a hűtlenségről, a megcsalásról és az érzelmek zűrzavaráról. A francia új hullám mestereinek gyakori témája a szerelmi háromszög: gondoljunk csak François Truffaut klasszikusaira, a „Jules és Jim”-re és a „Lőj a zongoristára” című drámára, „A megvetés”-re Godard-tól, vagy éppen Alain Resnais „Tavaly Marienbadban” című, rejtélyes mesterművére.

Ezek a filmek újszerűen boncolgatják a szerelem, a kapcsolatok és a lét értelmének kérdéseit. Szokatlan módon, ítélkezés nélkül mutatják be a hűtlenséget, árnyaltan ábrázolják a vágyat, a féltékenységet és a szerelmet annak minden bonyolultságával együtt. Ennek a filmes hagyománynak a folytatását láthatjuk a legnagyobb fesztiválokon rendszeresen megforduló, számos fontos díjjal kitüntetett francia rendezőnő, Claire Denis új filmjében, a „Szerelemmel, szenvedéllyel” című alkotásban is.

Sara és Jean (Juliette Binoche és Vincent Lindon) szerelme hosszú évek óta tart, a szenvedély az idő múltával sem hagyott alább közöttük. Sokat és szenvedélyesen szeretkeznek, és rengeteget beszélgetnek az érzelmeikről is: irigylésre méltó a szövetségük, amelyben a szeretet, a szerelem és a vágy egyformán erős. Kapcsolatuk megingathatatlannak tűnik.

Egy végzetes reggelen azonban Sara meglátja az utcán korábbi társát, François-t, azt a férfit, aki bemutatta őt Jeannak, és akit akkor Sara vívódás nélkül, szinte azonnal elhagyott. Bár egy szót sem váltanak, François iránti érzelmei most újra hatalmukba kerítik. Vajon a férfi is meglátta őt? Ez nem derül ki, de talán nem véletlen, hogy François nem sokkal később felveszi a kapcsolatot Jeannal, hogy a segítségét kérje egy munkával kapcsolatos kérdésben. Sara alig tudja leplezni izgatottságát, és amikor végre találkoznak, felszínre törnek a rég elfojtott emlékek, a nő pedig átadja magát a leküzdhetetlen vágyaknak. Jean hamar észreveszi a figyelmeztető jeleket, és kérdőre vonja Sarát. Túlfűtött jelenetek sorában követhetjük, ahogy a szenvedély utat tör, és szétzilálja mindazt, ami addig biztosnak látszott.

A film érzékenyen mutatja meg, milyen mély érzelmi kettősségben él az, aki a szerelmi háromszög csúcsán találja magát. Mindkét érzelem őszinte és egyformán erős, mégis összeférhetetlen: Sara boldog a házasságában, ugyanakkor szenvedélyesen szerelmes François-ba, és vívódik a kibékíthetetlen érzések között.

Juliette Binoche, aki mindig is mesterien alakított összetett, ellentmondásos érzelmek által kínzott karaktereket, érzékenyen mutatja meg, mi mindenen megy át egy nő, aki képtelen dönteni két férfi között. Vincent Lindon tökéletes partnere a férfi szerepében, aki már túl sokat veszített, és nem bírja elviselni a gondolatot, hogy a szeretett nőt is elveszítse. Heves vitáik elképesztően intenzívek: az extrém közeli felvételek révén szinte a szereplők bőrébe bújunk, velük együtt lélegzünk, és számunkra is átélhetővé válik az, hogy min mennek át.

A film a harmadik olyan alkotás, amelynek forgatókönyvét Claire Denis és Christine Angot együtt jegyzik. Legutóbbi közös filmjük, a „Jöjj el, napfény!” szintén Juliette Binoche főszereplésével készült, és számos nemzetközi díjat érdemelt ki.

A „Szerelemmel, szenvedéllyel” a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvét nyerte el a 2022-es berlini filmfesztiválon. A magyar mozik június 1-től vetítik.

Advertisement