Pedro Almodóvar új filmje a mozikban

A Rotten Tomatoes kritikusai szerint 97%-on áll a Párhuzamos anyák, melyben Pedro Almodóvar ismét Penélope Cruzzal dolgozott együtt.

A nemzetközi sajtó imádja Pedro Almodóvar legújabb filmjét, melyet egyes filmkritikusok egyenesen a direktor egyik legerősebb alkotásának tartanak. A film nyomában járó jelölések és díjak is azt jelzik: Almodóvar és örök múzsája ismét nagyot alkotott. A film a Velencei Filmfesztiválon mutatkozott be a nagyközönségnek, ahol nyitófilmként vetítették, és ahol alakításáért Penélope Cruz átvehette a legjobb színésznőnek járó elismerést. Az alkotópáros immáron nyolcadik közös munkáját jegyzi, melyre a rendező több mint két évtizede készült. Az általa csak az anyaság Don Quijotéjaként hivatkozott történetről már 1999-ben beszélgettek Cruzzal, a plakátja pedig feltűnt a direktor 2009-es filmjében, a Megtört ölelésekben is.

https://media.port.hu/images/001/455/444.jpg?1933627259

A filmben két egyedülálló nő ugyanazon a napon ad életet gyermekének. Közös kórterembe kerülnek. Kiderül, hogy egyikük terhessége sem volt tervezett. A középkorú Janis (Penélope Cruz) repes az örömtől, míg a kamaszkorú Ana (Milena Smit) traumaként éli meg, hogy anya lett. A kórház folyosóján Janis vigasztalni próbálja Anát. Pár mondat elegendő ahhoz, hogy szoros kötelék alakuljon ki a két nő között.

A Párhuzamos anyákat néhány filmszínházban Pedro Almodóvar első angol nyelvű rendezése, a Jean Cocteau azonos című színházi monológjának Tilda Swintonnal készített szabad adaptációja, az Emberi hang kíséri. A 30 perces rövidfilmet a rendező 2020-ban forgatta.